Nem sikerült Japánnak rávennie a Nemzetközi Bálnavadászati Bizottság (IWC) közgyűlésén részt vevő országokat arra, hogy engedélyezzék a kereskedelmi célú bálnavadászatot. Az IWC a karib-tengeri Saint Kitts és Nevis szigeteken megtartott 58. éves közgyűlésén a japán delegáció szerint történelmi fontosságú döntés született, hiszen a tagok a szervezet működése óta először voksoltak többségben a vadászat visszaállítása mellett – jelentette a BBC tudósítója. A 33-32 arányban meghozott döntés mégsem pecsételi meg a vízi emlősök sorsát, hiszen a húsz éve életben lévő tilalom feloldásához a szavazatok kétharmados többsége lenne szükséges. Az egykori brit gyarmaton péntek óta tartott és ma fejeződött be a találkozó. Megfigyelők aggályosnak tartják a kialakuló helyzetet: Japán ugyanis fondorlatokat alkalmazva egyre nagyobb befolyásra tesz szert a bizottságban. A módszer lényege állítólag az, hogy a szigetország pénzügyi segítséget ad szegény államoknak, amelyek cserébe belépnek a szervezetbe, és a bálnavadászat engedélyezését támogatják szavazataikkal. A növekvő befolyást jelzi, hogy Japánnak sikerült megakadályoznia a titkos szavazás bevezetését – emlékeztetett az MTV híradója. Számos ország javasolta az ülésen rezervátumok létesítését a Csendes-óceán déli vizein és az Indiai-óceánon. A javaslatról még csak nem is szavaztak, helyette Japán voksolásra bocsátotta az antarktiszi rezervátum felszámolását. Ezt most még elvetették a delegátusok.
A vereség hatására Japán visszavonta egy másik indítványát, amelyben évente tíz Bryde bálna vadászatának engedélyezését kérelmezte partjai mentén 2010-ig, halászati hagyományaira hivatkozva – írta a National Geographic.
Karácsonyi köszöntőben jelentette be az új kormányzati támogatásokat Vitályos Eszter + videó















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!