Katasztrófakoalíció Pozsonyban

Kimarad a Magyar Koalíció Pártja az új szlovák kormányból, mert a választásokon győztes szociáldemokrata Smer elnöke, Robert Fico tegnap este bejelentette: a Ján Slota vezette Szlovák Nemzeti Párttal (SNS) és a Vladimír Meciar nevével jegyzett Néppárt – Demokratikus Szlovákiáért Mozgalommal (LS– HZDS) szándékozik kormányt alakítani.

Hírösszefoglaló
2006. 06. 28. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Fico a döntést egyértelműnek nevezve úgy fogalmazott, hogy pártja ezt a két politikai erőt „hívja meg a kormányba”, ahol azonban sem Slota, sem Meciar nem kap majd tárcát. Arra a kérdésre válaszolva, vajon a két ambiciózus politikus már értesült-e arról, hogy nem ülhet miniszteri székbe, Fico azt mondta: „Így szólt a megállapodás.” Az MTI tudósítása szerint az elemzők első következtetése szerint a szociáldemokraták nem kényszerűség nyomán, hanem régen elhatározott szándékuk szerint döntöttek Slota és Meciar pártja mellett. Az ilyen koalíció lehetőségét a sajtó a választások óta úgynevezett katasztrófakoalícióként emlegeti, mert a szélsőséges magyarellenességéről elhíresült és a belügyminiszteri posztra igényt tartó Slota pártjának kormányzati szerepével – Bugár Béla szavai szerint – Szlovákiában vége lesz a nyolc éve tartó nemzetiségi békének.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.