Kérdésekkel várják Busht

Az amerikai elnök jövő heti budapesti látogatásában több civil szervezet és intézmény lát jó alkalmat arra, hogy a zászlóikra tűzött ügyeknek nagyobb nyilvánosságot biztosítsanak. A George W. Bushnak és vendéglátóinak címzett kérdések és kérések rendkívül szerteágazóak.

Munkatársunktól
2006. 06. 16. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tiltakozó demonstrációt szervez a Civilek a Békéért mozgalom jövő csütörtök délutánra a Szabadság térre, amikor az amerikai elnök a magyar fővárosban tartózkodik. Mint az a szervezet közleményében olvasható, békés tüntetéssel akarják kifejezni tiltakozásukat az Egyesült Államok háborús politikája, Irak és Afganisztán megszállása, a foglyok megkínzása, az emberi jogok lábbal tiprása, a demokratikus szabadságjogok sorozatos megsértése és korlátozása, az Egyesült Államok éghajlatváltozást előidéző szerepe, valamint az ellen, hogy rákényszerítik a világra a génmódosított élelmiszereket. A résztvevők ugyanakkor a magyar kormánynak is címeznek követeléseket, mégpedig arra vonatkozólag, hogy Magyarország ne támogassa George Bush politikáját.
Hasonló indíttatású, de sokkal célzatosabb a Zöld Demokraták Szövetségének az amerikai elnöki látogatásához időzített kezdeményezése. Bár a szervezet közleménye szerint a magyar köztársasági elnököt invitálják a Hegyközbe, hogy személyesen tájékozódjon a Kánya-hegyen megépített katonai (rádióelektronikai és kommunikációs hírszerző funkciókat ellátó) torony káros hatásairól, egyúttal azt javasolják Sólyom Lászlónak és Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek: vessék fel George Bushnak „Magyarország NATO-ban betöltött szerepének tájhasználati vonatkozásait, a kárpótlás és a kompenzáció lehetőségeit”.
Mint arról korábban beszámoltunk, az Amnesty International (AI) nemzetközi emberijogvédő szervezet magyarországi fiókja szerdán levelet írt Gyurcsány Ferencnek, amelyben „megosztják azokat az információkat, melyek alapján úgy vélik, Magyarország véthetett a hazai, és a nemzetközi jog ellen, ha engedte, hogy a CIA használja az ország légterét és repülőtereit fogolyszállítási programjához”. Az AI hazai képviselői úgy fogalmaztak: „számítunk arra, hogy Magyarország részéről Gyurcsány Ferenc is felszólítja – az Egyesült Királyság, Dánia és Németország kormányaihoz hasonlóan – az Egyesült Államok elnökét a guantánamói fogolytábor bezárására és a fogolyszállítási program befejezésére”.
Míg az előbbi kezdeményezések az amerikai politikát kritizálják, addig az erdely.hu honlapon azért gyűjtenek aláírásokat, hogy azokkal nyomatékosítsák a Bushhoz intézett, a határon túli magyarságot érő jogtalanságokra figyelmét felhívó levelet. Az Eva Maria Barki ügyvédnő által jegyzett írásban emlékeztetik az amerikai elnököt, hogy az Egyesült Államok nem ratifikálta a trianoni békeszerződést.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.