László Péter hírigazgatói megbízatását Kert Attila veszi át a Magyar Televízióban (MTV). A hivatalos tájékoztatás szerint László Péter 2005 áprilisában az idei parlamenti választások lezárultáig vállalta a megbízatást. László Péter az elnöki kabinetben kapott újabb feladatokat. Információink szerint nem volt zökkenőmentes a csere, hiszen László meggondolta magát, és mégis maradni szeretett volna a poszton, de akkorra már szerződést kötöttek Kert Attilával. Az új hírigazgató 1999 és 2005 között a TV2 Tények című műsorának volt a főszerkesztője, az idén pedig a megújult, nyíltan balliberális ATV főszerkesztőjeként dolgozott.
A közlemény egyébként kiemeli, hogy László Péter kiváló szakmai munkát végzett hírigazgatóként, munkája nyomán az MTV „elsődleges és hiteles” hírforrás volt a választási kampány során.
Törvényt sértett a Híradó. A Magyar Televízió Híradója 2006. május 27-én nem tájékoztatott a Himnusz-szobor felavatásáról. A mulasztást állampolgári bejelentésre megvizsgálta az Országos Rádió és Televízió Testület panaszbizottsága. Megállapították, hogy a köztelevízió ezzel megsértette a tájékoztatási alapelveket. A panaszbizottság állásfoglalása szerint a Himnusz-szobor avatása olyan ügy, amely minden magyart közvetlenül érint. Ezért az eljáró tanács egyhangúlag megállapította, hogy az MTV Híradója helytelenül járt el, amikor nem adott hírt az eseményről.
Ukrán vezérkar: eltaláltak egy kőolajterminált a Krasznodari területen















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!