Nincs két hete, hogy a kormány a korábbi hivatalos 6,1 százalék helyett 9,4 százalékos új hiánycélt jelentett be, tegnap már ez a legújabb deficitszám is módosult. Katona Tamás, a Pénzügyminisztérium (PM) közigazgatási államtitkára közölte: az idei évi eredményszemléletű hiány nyugdíjpénztári korrekció nélkül a GDP 9,5 százalékát teszi ki. Ez a világ összes országa közül továbbra is a legmagasabb hiányt jelenti. Felfelé módosult a pénzforgalmi hiányra vonatkozó előrejelzés is: a prognózis szerint a múlt hónapban közöltekhez képest 222 milliárd forinttal nagyobb, 1768 milliárd forint lesz a deficit. Figyelemre méltó, hogy a rekordnagyságú hiány nem tartalmazza az összességében 368 milliárd forint értékű, autópálya-építésekhez kötődő állami adósságátvállalást, amit csak jövőre kíván „betenni” a költségvetésbe a pénzügyi tárca.
*
Ha az idén számolnák el a Nemzeti Autópálya Zrt. által felvett 238 és 130 milliárd forintos hiteleket, akkor 2136,6 milliárd forintra rúgna az idei évi pénzforgalmi hiánycél, ami 38,2 százalékkal több, mint a törvényi előirányzat. Arra a kérdésre, hogy miért nem hajlandó „betenni” a PM az idei költségvetésbe ezeket a tételeket, Katona Tamás úgy válaszolt: taktikai elemnek minősül, hogy bizonyos adósságokat mikor vállal át a költségvetés.
Annak ellenére, hogy jelentősen fölfelé módosult a hiánycél, még mindig sok a bizonytalanság a büdzsé számait illetően, hiszen e hónap végére a hiány eléri az 1318 milliárd forintot. A tegnap közzétett jelentésben néhány szám kivételével az idei költségvetés összes fő száma megváltozott. A társadalombiztosítási alapok hiánya például a költségvetési törvényben elfogadott 31 milliárd forint helyett 229 milliárd forintos mínuszra változott. Ugyancsak magasabb lesz az önkormányzatok hiánya. A nyugdíjakra több mint 80 milliárd forinttal, egészségügyi ellátásokra pedig 130 milliárd forinttal tervez többet az új prognózis. A szeptembertől érvényes adóemelések hatása szintén tükröződik: a társasági adó kivételével az összes fő adónemből magasabb bevételt tervez a PM.
Sem a pénzforgalmi, sem az eredményszemléletű kimutatást nem érinti a MÁV Cargo Zrt. értékesítése, amely során az ÁPV Zrt. felhatalmazást kap, hogy 80 milliárd forintért vásárolja meg a MÁV egyetlen nyereséges üzletágának cégét. Ezzel kapcsolatban Katona Tamás megerősítette: az ÁPV Zrt. a későbbiekben értékesíteni kívánja a társaságot.
A múlt hónapban ismét látványosan romlottak az államadóssági mutatók. A központi költségvetés adóssága egyetlen hónap alatt 125 milliárd forinttal duzzadt, így május végére elérte a 14 056 milliárd forintot. Mindez azt jelenti, hogy 2002 májusa óta a közadósság csaknem 70 százalékkal emelkedett. A pénzügyi tárca kimutatása szerint az idén 1290 milliárd forinttal nőtt a büdzsé adóssága, amely május végéig 10,1 százalékkal gyarapodott.
A növekvő adósságterhek a kamatkiadásokban is megjelentek. Májusban a költségvetésnek 50 milliárd forintot kellett kamatokra kifizetnie, ebben a hónapban pedig 114 milliárd forintra rúg az adósság után fizetendő kamatteher. Minthogy a magyar államadósság finanszírozása megdrágult, a pénzügyi tárca az eddigi 822 milliárd forintról 901 milliárd forintra emelte fel az idei várható kamatkiadások előirányzatát. Elemzők már március eleje óta figyelmeztetnek arra, hogy a valóságos idei kamatteher 100– 180 milliárd forinttal lesz magasabb a PM által előre jelzett mértéknél.
interjú a 11. oldalon >
Karácsonyi köszöntőben jelentette be az új kormányzati támogatásokat Vitályos Eszter + videó















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!