Kisiklott a Tel-Avivból Haifába tartó vonat mozdonya és három kocsija tegnap, miután az ingázókat szállító szerelvény belerohant egy, a síneket keresztező teherautóba – adta hírül a távirati iroda. A mentőszolgálatok elsődleges közlése szerint a balesetben egy utas életét vesztette, és több mint hatvanan megsérültek. Az Izrael középső részén, Netánja közelében történt baleset sebesültjeinek mentésében helikopterek is részt vettek.
Czibere Csaba, a tel-avivi magyar nagykövet helyettese elmondta: röviddel a katasztrófa után nem kaptak olyan értesülést, amely szerint a szerencsétlenség Izraelbe látogató magyarokat érintett volna.
A térség rendőrparancsnoka, Menasé Arlev a hadsereg rádiójának nyilatkozva úgy vélekedett: „a sérültek nagyobb részének sérülése nem súlyos”. Közölte ugyanakkor, hogy az egyik vasúti kocsiba körülbelül tizenöten beszorultak, a tűzoltóság és a hadsereg műszaki alakulatai azonnal megkezdték a kiszabadításukat a roncsok közül.
Egy másik rendőr szerint a balesetet az okozta, hogy a teherautó sofőrje megpróbált átjutni a lezárt sorompónál, és megszorult, a mozdonyvezetőt pedig már nem sikerült riasztani, így a körülbelül kétszáz embert szállító vonat teljes sebességgel belerohant a járműbe. A sofőr azonban még idejében kiugrott a fülkéből.
Az YNet elnevezésű weboldalnak nyilatkozó egyik utas azt mesélte, hogy a felborult kocsiban lévők maguk törték ki az ablakokat, hogy kijussanak a szabadba.
“Heading to Vote on New Asphalt Is Good” – PM Orban Opens Hungary’s New Motorway















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!