Kólibaktérium került a miskolci vízbázisba

Hidasnémetinél csaknem három métert, míg az alsó szakaszon, Gesztelynél egy métert apadt tegnap délutánig a Hernád, s immár biztos, hogy nem okoz további károkat a folyó. Közben Miskolcon tömeges fertőzés miatt rendeltek el ivóvíz-minőségi vizsgálatot, ami kiderítette: kólibaktérium fertőzte meg a bükki karszt vízbázisát, s a borsodi megyeszékhely egyes városrészeiben csak zacskós víz fogyasztható.

Tolcsvai L. László
2006. 06. 09. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kólibaktériummal szennyeződött Miskolc ivóvízbázisa, a bükki karszt, ezért egyes városrészekben megtiltották az ivóvíz fogyasztását – nyilatkozta lapunknak Vojtilla László, a Miskolci Vízművek (Mivíz) Kft. igazgatója. Elmondta: a fertőzés ellen semmit nem tehettek, mert a karszt a csapadékot is átengedi, s a beszivárgó víz a szennyező anyagokat is vitte magával. Számításai szerint leghamarabb a jövő hét elejéig tudják megtisztítani, átöblíteni a vízrendszert, addig azonban a fertőtlenítő klór mennyiségét a literenkénti 0,2 milligrammról 0,7-re emelték.
Az ÁNTSZ megkezdte a víz vizsgálatát, s a fertőzés tényét alátámasztotta. Csütörtök délután óta huszonhatan kerültek kórházba, de a hányingerrel és hasmenéses tünetekkel kezelt betegek száma eléri a négyszázhetet. Bodnár Judit, az ÁNTSZ Borsod megyei főorvosa közleményben tudatta, a lakossági bejelentés után azonnal intézkedtek, a fertőzött területeken pedig ivóvíz-használati tilalmat rendeltek el. A miskolci önkormányzat koordinálásával csütörtök–pénteken nyolcvanezer tasaknyi ivóvizet állítottak elő a miskolci tejipari cég gépsorain, miközben a Fővárosi Vízművek ugyancsak a városiak segítségére sietett. Víztisztító berendezéseket hoztak, s a tasakos víz osztása mellett lajtos kocsikat is bevetettek a nagyobb intézmények zökkenőmentes ellátása céljából.
Jelentős, 280 centiméteres apadást mértek tegnap reggel a Hernád felső szakaszán, Hidasnémetinél, a Sajó torkolatánál pedig 91 centiméterrel volt alacsonyabb a folyó, mint az előző napokban – közölte Csont Csaba, az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság sajtóreferense. Kohánka István ezredes, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Borsod megyei igazgatóhelyettese hangsúlyozta: bár az ár levonult, a veszély egyelőre nem szűnt meg a Hernád mentén. Vilmány térségében megnyitották a Garadna- és a Gönci-patak töltését, hogy így mentesítsék a földeket, míg az alsó szakasz régióiban negyvenhárom nagy teljesítményű szivattyúval emelik át a megrekedt vizet a mederbe. Rohamosan emelkedik a talajvíz szintje Ócsanálostól Gesztelyig, így csak akkor normalizálódik a helyzet, ha a belvíznek sem lesz utánpótlása. Az ezredes úgy vélte, leghamarabb a jövő hét elején kezdődhet meg a fertőtlenítés, illetve az ideiglenes védművek elbontása, azt azonban még csak megtippelni sem tudta, hogy a kitelepített több mint száz ember mikor térhet vissza otthonába.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.