Gyurcsány Ferenc a Népszabadságnál járt, hogy az általa szükségesnek ítélt reformok további lépéseiről és az eddig megtett intézkedések visszhangjáról konzultáljon a napilap munkatársaival. A találkozóról – fényképet is közölve – maga az újság adott hírt, ám az eszmecsere részleteiről nem tájékoztatták az olvasókat. A megszorító intézkedések kommunikációját egy korábbi sajtóértesülés szerint elhibázottnak tartotta a miniszterelnök, ezzel összefüggésben szocialista körök azt kifogásolták, hogy „nem jönnek át” a médián a csomag „alapvetően szociális” szempontjai. Érdekes módon a kormány közeli napilap tegnap, Gyurcsány látogatása után, a címlapján a Mégis ígérnek szociális gázárat augusztustól című vezető írásban közli, hogy „mégis lesz a nyári lakossági gázáremelésben szociális elem”. A jó hír mellett ugyanakkor a Népszabadság olyan apróságokra már nem tér ki, hogy a parlamentben megkezdődött a lakosság további terhelését célzó adótörvények vitája. Veres János expozájában például kijelentette, hogy „nincs mód” a korábban meghirdetett ötéves adócsökkentési program folytatására, ezzel szemben több adófajta emelése és új adónemek bevezetése szükséges. A miniszterelnök szerkesztőségi látogatásán kijelentette, egyre kevesebb esélyt lát a kétharmados törvények ellenzéki elfogadtatására. Talán véletlen egybeesés, de az újság tegnap vezércikkben bírálta a Fideszt, hogy – például – a megyerendszer felszámolásához nem kíván hozzájárulni.
Rubint Rékával gyúr rá az egészséges életmódra a Női Digitális Polgári Kör















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!