Kótai és Conway után Kovács az IBO-bajnok

2006. 06. 05. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Már fél órával a Felix Promotion szombati profi bokszgálájának kezdete előtt megtelt Szolnokon a Tiszaligeti Sportcsarnok, jelezve, hogy a helyiek imádják a bunyót, s emlékeznek az ugyanitt zajlott 2003. októberi derbire, amikor Nagy János (egy mélyütésnek köszönhetően) legyőzte a Kovács Istvánt kiütő argentin Julio Pablo Chacónt. Nem csak a helyszín miatt könnyű kapcsolatokat találni a két és fél évvel ezelőtti eseménnyel. Egyrészt Nagy „Csonttörő” bő két hete Los Angelesben olyan rövid idő alatt maradt alul WBO vb-derbin, hogy a Felix-Promotionnak egy újabb fiaskó megingathatta volna a helyzetét. Másrészt most is a reváns állt a középpontban, hiszen a kisebb jelentőségű IBO szervezet nagyváltósúlyú világbajnoka, az angol Steve Conway egy magyartól, Kótai Mihálytól vette el az övet, amit most egy másik magyar, Kovács Attila akart visszaszerezni.
Az előmérkőzések döcögtek a maguk útján, érdekesség, hogy nem született kiütés egyiken sem. Csábi Bettina az orosz Romanova, Nagy József a kongói Manda ellen őrizte meg profi veretlenségét. A publikumot nem zavarta a legfeljebb közepes színvonal, az elfogyasztott italok és a Nagy „Hóhért” éltető hajdúhadházi tábor jó alapot teremtett a főmérkőzéshez. Amelynek résztvevői a Kovácshoz köthető drukkerek „Oroszlányi Vipera!” kiáltása mellett indították a csatát. Conway kezdett jobban, többször talált, majd fogott és fejelt, Kovács „Vipera” zavarodottnak tűnt. Aztán meg is sérült a bal szemöldöke, ennek ellenére fokozatosan átvette a mérkőzés irányítását. Állóképességben is végig bírta élete első 12 menetes csatáját, amit végül egyhangú pontozással nyert meg, riválisát a 9. menetben fejelésért intették. Aki kétkedne, nem látta az eredményt elfogadó, a győztest megtapsoló, mérlegét 34-7-re módosító Conwayt. Kovács (19-1) a meccs után szimpatikusan kerülte a Kótaival való összehasonlítást: „Továbbra is úgy tartom jónak, hogy két magyar ne egymás ellen viaskodjon. Kótai Misi nagyszerű bokszoló, remélem, most már bebizonyítottam, hogy én is az vagyok.”
Jöhet a többi bizonyíték.

Castillo megint átesett. Elmaradt a szombati Las Vegas-i profi ökölvívógála főmérkőzése Diego Corrales, a WBC könnyűsúlyú amerikai világbajnoka és Jose Luis Castillo között, miután a mexikói kihívó átesett a súlyhatáron. A két bokszoló korábban kétszer találkozott, előbb Corrales győzött kiütéssel, majd Castillo, de utóbbi esetben is fölötte mérlegelt a megengedettnek. Az amerikai akkor elvállalta a mérkőzést, most nem. Castillo büntetésre és perekre számíthat.

Valujev megvédte címét. Szombaton Hannoverben Nyikolaj Valujev, a WBA nehézsúlyú orosz világbajnoka a 3. menetben kiütötte az amerikai Owen Becket, és először védte meg vb-övét.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.