Külföldiek lendítik fel Battonyát?

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy német műfordítónő, aki utazgatott szerte a világban, és egy ízben Magyarországra, pontosabban Battonyára érkezett. Esther Kinsky annyira jól érezte magát, hogy hamarosan túladott külföldi lakásán, és letelepedett a Békés megyei városban. Mi több, elhatározta, hogy lehetőségeihez képest fellendíti a helyi kulturális életet. Megvásárolta a hosszú ideje üresen tátongó mozit, ahol a múlt hétvégén, külföldi és hazai vendégek, barátok, támogatók jelenlétében meg is tartották az első előadást.
Esther Kinsky kezdeményezéséről megoszlanak a vélemények a városban. Sokan örülnek annak, hogy újra van mozi Battonyán, de a jelek szerint szép számmal akadnak közömbösök is. Egyáltalán nem mindegy, milyen filmeket adnak majd, az elvontabb alkotásokra biztosan nem tódulnak az emberek – véli egy fiatal lány a Kispresszóban, ahol néhányad magammal megnézzük a német–svéd futballmérkőzést.
Battonyát a rendszerváltozás óta szocialista vezetésű önkormányzat igazgatja, előtte pedig évtizedeken át a honi kommunisták egyik fellegváraként emlegették az első „felszabadult” települést. (Utóbb derült ki, hogy mégsem Battonyánál jöttek be az oroszok.) A helyiek egyfajta nosztalgiával tekintenek vissza az elmúlt évtizedekre, hiszen akkoriban tagadhatatlanul jobban éltek. Az egyik legígéretesebb fiatal magyar író, a Battonyáról elszármazott, s a mostani moziavatóra hazalátogató Poós Zoltán szerint sok mindent Puja Frigyesnek tulajdonítanak az emberek.
– Az egykori külügyminiszter sok mindent kijárt a pártvezetésnél, különböző intézményeket hozott létre Battonyán, munkahelyeket teremtett. Népszerűségét elsősorban ennek köszönhette. Érdekes egyébként, hogy a városban szinte minden jelentősebb középületet – még a könyvtárat is – szovjet katonai segítséggel építettek. Battonya afféle szocialista búcsújáró helynek számított a múltban. Nem csoda, hogy az emberekben tagadhatatlanul élnek bizonyos nosztalgiák, annál is inkább, hiszen a megélhetési gondok-bajok tagadhatatlanul a rendszerváltozás után kezdődtek.
A városban jelenleg mintegy hetvenszázalékos a munkanélküliség. A battonyai állástalanok nagy táborában ma az mondhatja boldog embernek magát, aki hébe-hóba közmunkához jut, abból is összegyűlik néhány ezer forint. A polgármester úr is a boldog emberek közé tartozik: fizetése kis híján eléri a nettó félmillió forintot, amiből kitetszik, hogy egyesek azért Battonyán is meglelhetik a számításukat.
Időközben a mozi lassan megtelik, fiatalok, idősek, battonyaiak és külföldiek szoronganak a nézőtéren. Váratlanul feltűnik Karsai József szocialista országgyűlési képviselő, aki hangosan kifogásolja az egyik szervezőnél, hogy őt nem értesítették időben a rendezvényről. Bizonygatja, hogy alaposabban is meg lehetett volna szervezni a filmvetítést. A szervező válaszán, miszerint ez civil kezdeményezés, láthatóan bosszankodik. Karsai József mintha nem igazán szeretné a civil szerveződéseket. Aztán ő is elvegyül a nézők között, ha már itt van, alighanem megnézi a filmet.
Mindeközben Esther Kinsky – szemmel láthatóan – ünnepi hangulatban fogadja vendégeit. A mai előadás sok mindent eldönt majd. Lehet, hogy Battonyának mégis szüksége van filmszínházra, de az is előfordulhat, hogy az ünnepélyes megnyitó elültével senki nem látogatja majd az előadásokat. Esther Kinsky mindenesetre nem pusztán a mozi újbóli megnyitását harcolta ki, messze ható tervei között szerepel a határ menti együttműködés fellendítése is. Arad karnyújtásnyira van Battonyától, a román–magyar és magyar–magyar kulturális együttműködés magától értetődő volna. Esther Kinsky alapítványa azonban a saját útját járja: egy politikai párttól sem fogadnak el támogatást, nem kötődnek senkihez, csak és kizárólag a tehetősebb, jóindulatú emberek segítségében bíznak. Vajon szembe lehet-e úszni az árral? A nyári melegben megiszunk még néhány sört a Kispresszóban. A németek jobban állnak, ráadásul a svédek kihagynak egy tizenegyest. Eldőlni látszik a mérkőzés. A bárpultnál azonban nemcsak a világbajnokságról, a politikáról is sok szó esik.
– Karsai Jóska nagyon rendes ember – bizonygatja Szilcz Sándor, aki határőrként keresi a kenyerét. – Nyugodtan megírhatja, hogy felkarolja a bajbajutottakat. Nemegyszer előfordult, hogy készpénzzel segítette ki a rászorulókat. Ez, persze, nem látszik Pestről. Ott még mindig az a slágertéma, hogy búzát égetett, a helyieket meg senki nem kérdezi meg Jóskáról.
Arra a kérdésre, hogy az elmúlt években miért nem sikerült munkát adni a helyieknek, ha már az országot és a Battonyát vezetők egy politikai családhoz tartoztak, Szilcz Sándor megrázza a fejét. Az egész ország nélkülözik, nem csak mi, válaszolja, a felesége pedig hozzáteszi, hogy a Fidesz alatt sem volt jobb a helyzet.
Akadnak olyanok, akik egészen másképp látják Karsai József szerepét. (Igaz, ők nem vállalják a nevüket, mint mondják, megtorlástól tartanak.) Kiderül, hogy a kevés számú battonyai jobboldali körében csak „békési Corleoneként” emlegetik a szocialista nagyvállalkozót. Mondják azt is, hogy övé a fél határ, a városban komoly ügyekben nem lehet dönteni nélküle. Igaz, a hírek szerint a viszonya nem éppen a legjobb a tanácselnökből lett polgármesterrel – aki mellesleg emberemlékezet óta irányítja a várost –, de a szocialista országos vezetés tudja, hogy „Karsai Jóska” biztos kézzel tartja kezében a gyeplőt Battonyán, mindig hozza a kötelező győzelmet. Így aztán minden marad a régiben.
Időközben a mozielőadásnak vége, a kerthelyiségben vidáman telik az idő. Esther Kinsky külföldi barátai pompásan érzik magukat, ki sem fogynak a jókedvből. Akad itt angol úr, osztrák lány, szerb muzsikus, lengyel fiatal. Battonya egy pillanatra megtelt élettel. A Kispresszó közönsége is lassan hazafelé indul. Csak a Jóisten a megmondhatója, valójában mit gondolnak a hét végi csinnadrattáról, a külföldiekről, a munkahelyteremtés fogós kérdéseiről. Holnap mindenesetre újra előadás lesz a moziban, és tulajdonképpen ez a lényeg, bármit mondjanak is a politikusok.