Példátlan, kényszerítő erejű diplomáciai eljárással nemrégiben visszavonatta Kazahsztán tiszteletbeli magyar konzulja megbízatását a Külügyminisztérium. A Karcagon működő konzulátust 1998 óta vezető, a két ország kapcsolatainak fejlesztésében számottevő eredményeket felmutató Horváth László elmozdítását úgynevezett szóbeli jegyzékben május 17-én kezdeményezte a tárca kazah partnereinél. Egy olyan büntetőeljárásra hivatkozva kezdeményezték – a nemzetközi diplomáciában el nem utasítható módon – a tisztségviselő eltávolítását, melyben nem született jogerős ítélet, s a jegyzék konkrétumok megjelölése nélkül más jogsértéseket is felró Horváth Lászlónak.
A külügyi lépés elszenvedője lapunknak elmondta: tíz éve folyik ugyan ellene eljárás csődbűntett ügyében, ám a bíróság nem hozott őt elmarasztaló ítéletet, márpedig így megilletné az ártatlanság vélelme, más jogsértési ügye pedig nincs. Horváth László – aki hivatali visszaélés gyanújával feljelentést tett – úgy véli: elmozdítását egy közelmúltban hozott precedensértékű bírósági döntés is kiválthatta.
Ebben kimondatott, hogy a rendőrség korábbi megkeresésére a Külügyminisztérium tévesen állította róla, hogy nem élvez diplomáciai mentességet, ráadásul ez más tiszteletbeli konzulokra is vonatkozik. A tisztségét vesztett diplomata hozzátette: munkájáról alighanem sokat mond, hogy az ügy előtt értetlenül álló kazah partnerei a napokban megkeresték, és a hazájuk kereskedelmi és iparkamarájának jövőbeni magyarországi képviseletét ajánlották fel neki.
A Külügyminisztérium tegnap a bizalom megrendülésével indokolta a lépést, jelezve, hogy ha az érintettek arra feljogosítják, kész az indokul szolgáló tényeket a nyilvánosság elé tárni.
Két év börtönre ítélte egy francia bíróság Moldova volt miniszterelnökét














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!