Külügyi nyugdíjazások

Hamarosan jelentős létszámcsökkentést hajtanak végre a Külügyminisztériumban – derül ki egy lapunk birtokába jutott köriratból.

Szentesi Zöldi László
2006. 06. 13. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az év végéig 599-re olvad a KÜM Központi Igazgatás jelenleg 735 fős állománya, míg a külképviseletek 1159 dolgozójából 1043 őrizheti meg munkahelyét. Mindezen túl megszűnik a legtöbb határozott idejű szerződéssel foglalkoztatott külképviseleti munkatárs munkaviszonya. Figyelemre méltó, hogy az elbocsátások jövőre is folytatódnak: a tervezet szerint 2007-ben további 72 személynek mondanak fel.
Lapunk azt is megtudta, hogy elsősorban nyugdíjazásokkal oldja meg az új külügyi vezetés a számára előirányzott leépítést. A Göncz Kinga vezette minisztériumban első körben a nyugdíjkorhatárt elérőket, de meglehet, hogy a néhány évvel fiatalabbakat is elküldik. Ezzel egyidejűleg alaposan lefaragják az adminisztratív területen dolgozók számát. Szinte bizonyosra vehető az is, hogy a főosztályok egy részét megszüntetik, illetve átalakítják. A tervezett létszámleépítések mellett takarékosságra hívták fel a missziók vezetőit. A külképviseleti vezetőknek elküldött körlevél írói így fogalmaznak: „A létszámcsökkentés végrehajtása érdekében kérem, szíveskedjék megvizsgálni, hogy az Ön által irányított misszión milyen lehetőség van létszámleépítésre diplomata, illetve igazgatási-műszaki munkakörök összevonása, egyes tevékenységek helyi alkalmazottakkal vagy helyi szolgáltatásokkal történő költségtakarékos kiváltása révén.”
Személyi kérdésekről is találgatások folynak a Bem rakparton. Miután Simonyi András washingtoni nagykövet megbízatása hamarosan lejár, többen is a helyére pályáznak. A legesélyesebbnek Somogyi Ferenc távozó külügyminisztert tartják a posztra, de őt emlegetik új londoni magyar nagykövetként is. (Amint arról hírt adtunk, Somogyi néhány nappal korábban még arról beszélt, itthonról segíti majd Göncz Kinga munkáját.) A londoni megbízatásra eséllyel pályázik Bársony András volt államtitkár is. Úgy tudjuk, Bársony már csak azért sem marad Budapesten, mert az új felállásban nemigen jutna számára igazán értékes poszt. A Népszabadság értesülései szerint a különböző szakállamtitkári helyekre Udvardi Iván, Gottfried Péter, Gilyán György, Szőke László és Várkonyi László pályázik a legnagyobb
eséllyel.

Államtitkárcsere. Gémesi Ferenc felügyeli majd szakállamtitkárként a Miniszterelnöki Hivatalban a külkapcsolatokat, ezen belül a határon túli magyarság területét – erősítették meg tegnap külügyi források az MTI-nek.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.