Lávafolyam fenyegeti a jávaiakat

Hírösszefoglaló
2006. 06. 01. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Meghaladja a hatezer-kétszázat a múlt szombaton Jáva szigetén pusztító, a Richter-skálán mérve 6,3-as magnitúdójú földrengés halálos áldozatainak száma – jelentette be tegnap az indonéz szociális ügyek minisztériuma. A tárca a korábbi húszezer helyett már negyvenhatezer sérültről adott hírt. A legfrissebb becslések szerint a délkelet-ázsiai országban legkevesebb százötezer ház dőlt össze vagy rongálódott meg, amelynek következtében százezrek lettek földönfutóvá – jelentette a BBC.
Nehézség a bajban, hogy időközben egyre több lávafolyamot lövell ki magából a Merapi vulkán, ugyancsak Jáva szigetén: a szombati földrengés epicentrumától hetven kilométerre fekvő tűzhányó nyugati oldalán szerdán először jelent meg lávafolyam – írta az MTI. Aznap összesen kétszázhuszonkétszer lövellt ki megolvadt magma a Merapi kráteréből – közölte tegnap a yogyakartai vulkanológiai ügynökség. Mint arról beszámoltunk, az elmúlt hetekben a tűzhányó nyugtalanító aktivitást mutatott, majd viszonylag lecsendesedett, a múlt szombati földrengéstől azonban újból aktivizálódott.

Kevesebb lesz a hurrikán. Megkezdődött a karibi térségben az idei hurrikánszezon: Louisiana állam egyetemének előrejelző központja szerint az idei a tavalyinál várhatóan könnyebb év lesz, a szakemberek ugyanis a 2005-ös huszonnyolc helyett csak tizenhét trópusi viharra számítanak az őszig tartó szezonban – adta hírül a CBS News. A viharokból várhatóan kilenc erősödik hurrikánná. Tavaly ez tizenöt volt. Louisianában katasztrófavédelmi gyakorlatot tartottak az elképzelt, Alicia nevű hurrikán támadására reagálva. A Katrina pusztításában jelentős károkat szenvedett New Orleansban napvilágot látott szakvélemény szerint a blues szülővárosa évről évre süllyed, ami újabb veszélyforrás pusztító viharok idején.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.