Lesz-e referendum az euróról?

Senki nem beszél a választások óta arról, hogy lesz-e népszavazás az euró bevezetéséről. Gyurcsány Ferenc márciusban javasolta a véleménynyilvánitó népszavazást, ami 2008-ban kívánt lebonyolítani.

Munkatársainktól
2006. 06. 01. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A pénzügyi piacokon megrökönyödést váltott ki az elképzelés, hiszen a kormány előzőleg több alkalommal is megerősítette az euróbevezetés 2010-es céldátumát. Veres János pénzügyminiszter pár nappal később Gyurcsánnyal ellentétben azt közölte: 2008-nál korábban kérdezné meg az embereket, ráadásul nem is a 2010-es céldátumról, hanem az euróbevezetés feltételeiről.
*
Kitérő választ adott tegnap a Kormányszóvivői Iroda az euróbevezetésről szóló népszavazást illetően. A hivatalos tájékoztatás szerint még nem született döntést arról, lesz-e referendum.
A kormányszóvivői állásfoglalás ugyanakkor megjegyzi: amikor Gyurcsány Ferenc miniszterelnök felvetette a népszavazás lehetőségét, arra hívta fel a figyelmet, hogy az euró bevezetésének hordereje miatt nem lehet teljesen figyelmen kívül hagyni az ország, a választópolgárok akaratát. Bár a kampányban az MSZP és az SZDSZ is az euró 2010-es bevezetését ígérte, a kormányprogram egy szót sem ejt politikusainak erről a vállalásáról. Gyurcsány Ferenc és főként Kuncze Gábor korábbi határozott állításait mély hallgatás váltotta fel. Egyelőre semmilyen dátumról nincs szó. Ez összefügghet azzal, hogy a kormánynak szeptemberben elő kell terjesztenie új konvergenciaprogramját: ellenőrizhető módon, konkrétan meg kell jelölnie azokat az intézkedéseket, amelyekkel teljesíteni lehet az eurózónához történő csatlakozás feltételeit. A maastrichti kritériumok ugyanakkor csak megszorításokkal érhetők el. Erről szeptemberben kell Brüsszelt tájékoztatni. Megfigyelők szerint feltehető, hogy a kormány – Gyurcsány Ferenc korábbi bejelentése szerint – népszavazást kezdeményez az ügyben. Amúgy egy országos népszavazás többmilliárdos kiadást jelent az államkasszának. Szakértők ugyanakkor egybehangzóan állítják: a kabinetnek nincs sok választási lehetősége. Az euró bevezetéséről nem írható ki népszavazás, mert az alkotmány kizárja, hogy nemzetközi szerződésből eredő kötelezettségről referendumot tartsanak. Berke Barna ügyvéd, az európai jog szakértője kérdésünkre elmondta: Magyarország az uniós csatlakozással – amelyről népszavazás döntött – vállalta a maastrichti feltételek teljesítését is.
Az egyelőre vitatott, hogy az európai pénz bevezetésének korábbi vagy későbbi dátumát megszabhatná-e a nép. Vannak, akik úgy vélik, nem zárható ki, hogy egy vagy két konkrét dátum felvetése alkotmányos lenne. Civil szervezetek ilyen esetekben az Országos Választási Bizottságtól kérhetik aláírásgyűjtő ívük hitelesítését. Az OVB döntése viszont megtámadható az Alkotmánybíróságon. Népszavazás kötelező elrendeléséhez – az OVB és az AB egyetértése után – 200 ezer aláírást kell összegyűjteni. Az ennek nyomán kiírt referendum eredménye köti a törvényhozást. Berke Barna azonban úgy látja, az AB nagy valószínűséggel a csatlakozás időpontjának eldöntését sem engedné meg népszavazás által. Mindez ugyanis alapvetően a kormány politikai felelőssége.

Szigor a bevezetésnél. Az euró bevezetéséhez szükséges maastrichti kritériumok szigorú betartatását kéri az a jelentés, amelyet tegnap fogadott el az Európai Parlament. Az eurózóna jövőbeli bővítésének feltételeit taglaló dokumentum szerint egyetlen ország esetében sem lehetnek kivételek a követelmények alkalmazásánál. A jelentés megállapítja, hogy a parlament a múltban mindig is kiállt a maastrichti szerződésben megállapított kritériumok szigorú betartása mellett. A jelentés szerint a stabilitási és növekedési paktum fellazítása után hatalmas a jelentősége van annak, hogy a tagállamok már a kezdetekben teljes mértékben betartsák a feltételeket. (Sz. E.)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.