Nem tudjuk, hogy milyen tervezetet küldött ki a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) Brüsszelbe, és természetesen még azt sem tudjuk, hogy abból mit fogad el (várhatóan) az unió. Továbbá arról sincs információnk, hogy milyen kártérítéssel számolhatnak a termelők – mondta érdeklődésünkre Földi Péter, a Baromfi Terméktanács titkára, amikor azt kérdeztük tőle: van-e tudomása arról, az agrártárca miként képzeli el a madárinfluenza miatt kárt szenvedett baromfitartók kártérítését. – Pénteken ül öszsze a terméktanács küldöttgyűlése, ahová várjuk Gráf József miniszter urat is, aki reményeink szerint ismerteti a szakmával a tárca elképzeléseit is. Megfelelő tájékoztatás hiányában nem tudni, hogy a jelenlegi zárlat mennyi baromfitelepet érint, az FVM 60-70 darabról beszél, amelyeknek a többsége valószínűleg kicsi, mert nem szerepelnek tagjaink között – tette hozzá.
A károkat három csoportba sorolta Földi Péter, megemlítve, hogy beszélni kell a termelőket érintő közvetlen kiesésekről, mikor teljesen kiirtják az állományokat. Ilyen esetekben 30 napon belül százszázalékos kártérítést kell(ene) fizetnie az államnak, bár az egyelőre nem nyilvános, hogy milyen módon számítják ki ezt a száz százalékot, a végösszeget ugyanis befolyásolja az adott állomány fajtája, kora, hasznosítása és egyéb tényezők is. A második körbe a védő, illetve a megfigyelési zónába eső telepek tartoznak, amelyek tevékenységük korlátozásából fakadóan szenvednek kiesést, amit a korábbi közlések szerint az államnak kell megfizetnie. Ez azonban annyiban módosult, hogy ezeket a kártérítéseket is az EU-val szeretné megfizettetni az FVM. A harmadik csoportba az egész ágazatot érintő kiesések tartoznak, amelyek például a túltartás költségeiből és a nyomott értékesítési árakból adódnak. A terméktanács 13 milliárd forintra becsüli az ágazatot ért kár nagyságát, amivel szemben a hatmilliárdos állami kalkuláció áll.
Tegnap Gráf József agrárminiszter kifejtette, hogy minden kártérítést csak az uniós előírásoknak megfelelően végezhetnek. Ezt nehezíti, hogy az uniós gyakorlatnak megfelelően az úgynevezett könnyű ágazatoknak – ide tartozik a baromfitenyésztés is – nem adhatók közvetlen támogatások, csak abban az esetben, ha egy-egy adott telep felszámolásáról van szó, vagyis az érintett gazdálkodó kivonul a piacról. – Ezt természetesen mi nem szeretnénk – mondta a miniszter, aki hozzátette, hogy több mint tízmilliárd forintos kárigényt jeleztek az uniónak, amely várhatóan hatmilliárdot fogad el, amit fele-fele arányban áll majd a magyar állam és a közösség. A madárinfluenza miatt leölt állatok száma 300–500 ezer között lesz, a védekezésre mintegy hárommilliárd forintot fordítanak.
Továbbiak a 17. oldalon
Ausztráliába látogat az izraeli elnök a terrortámadás után















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!