Úgy tűnik, vége annak a világnak, amikor a hazai áramigény éves alakulása úgy nézett ki: télen sok, nyáron pedig kevés elektromos energiára van szükség. Ma már nyáron is sokat fogyasztunk, a legmelegebb napokon pedig annak ellenére is megközelítjük a télen mért fogyasztási értékeket, hogy sokan szabadságon vannak, az iskolák nem működnek, és szinte alig kell világítani. A nyári csúcsfogyasztás a légkondicionáló berendezések rohamos terjedésének köszönhető. A nagy ugrás akkor következik be, amikor a nappali csúcshőmérséklet eléri a harminc fokot. Általában kora délután, három-négy óra körül jelentkezik a villamosenergia-rendszerben a legmagasabb áramigény.
Kapás Mihály, a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító (Mavir) Zrt. országos diszpécserszolgálatának vezetője elmondta, hogy a hőség miatt ma körülbelül 500 megawattnyi a kapacitástöbblet a két héttel ezelőtti állapothoz képest. Ez azt jelenti, hogy naponta hét-nyolcezer megawattórával nagyobb az áramfogyasztás. Ennyi elektromos energia egyébként háromezer háztartás átlagos éves fogyasztását fedezi. Bírják-e tempót a fogyasztással az erőművek? Egyelőre nem úgy tűnik, hogy áramszünettől kellene tartanunk. Kapás Mihály elmondta, hogy a többletigény nem növelte meg az importált áram részarányát, csúcsidőben a fogyasztás egyötödét fedezik külföldi forrásból. A magyar villamosenergia-rendszerben lévő tartalék ráadásul hamarosan tovább emelkedik majd, amikor visszaáll a termelésbe a paksi atomerőmű négyes blokkja, amit az évente esedékes karbantartás miatt állítottak le.
A hőség meglehetősen jó üzletet jelent a légkondicionáló berendezések gyártóinak és forgalmazóinak. Lapinformációk szerint a hűtőberendezések iránt óriási – az átlagos tízszerese – az érdeklődés, és folyamatosan nő az eladások száma. Akinek még nincs, de szeretne ilyet, jól teszi, ha nemcsak a berendezés árát, hanem a fogyasztását is mérlegeli vásárlás előtt, mert kellemes ugyan a hűvös lakás, de egyáltalán nem mindegy, mennyivel emelkedik meg emiatt a havi számla.
A hőség nemcsak az áram, de a víz fogyasztását is megnöveli. Lévai Katalin, a Fővárosi Vízművek kommunikációs igazgatója a távirati irodának azt mondta, a kánikulában 150-200 ezer köbméterrel több víz fogy el a fővárosban, mint egy átlagos nyári napon.
Sorsdöntő lehetett a mai nap a háború lezárása szempontjából, Salvini szerint nem szabad tovább húzni a vérontást















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!