Magyar halottja is van a török riviéra egyik kedvelt üdülőhelye, Antalya közelében, a Manavgat településen bekövetkezett vasárnapi éttermi robbanásnak – közölte tegnap Polgár Viktor, a Külügyminisztérium szóvivője. Elmondta: az elhunyt egy 42 éves Hajdú-Bihar megyei férfi. Az áldozat hozzátartozóit délután értesítették az ankarai magyar konzulátus munkatársai a szomorú hírről. Torma Tamás konzul már délelőtt elindult a helyszínre, ahová nehéz eljutni, így érkezését a késő délutáni órákra várták. Torma meglátogatja a sérülteket, végigjárja a kórházakat és üdülőket esetleges újabb sebesültek után kutatva, majd megkezdi a holttest hazaszállításának intézését. Miként megírtuk, a tragédiában négyen vesztették életüket, huszonöten pedig megsérültek. Közülük hárman magyarok: egy 15 éves kislányt tegnap megműtöttek, nyakából üvegszilánkokat távolítottak el. Állapota stabil, nem életveszélyes, várhatóan egy–három napon belül hazamehet. Édesanyja addig is vele van. A másik két sérült egy 27, illetve egy 46 éves férfi, utóbbi ugyan magyar nevű, de lehet, hogy holland állampolgárságú – jelezte a szóvivő. Mindketten könnyebben sérültek meg, és már el is hagyhatták a kórházat.
Antalyában van Magyarország tiszteletbeli konzulja is, ha kell, ő is rendelkezésre áll – mutatott rá Polgár Viktor. A hivatalos tájékoztatások alapján továbbra sem lehet tudni, hogy merénylet vagy baleset történt-e. Elképzelhető, hogy a detonációt egy gáztartály okozta.
Három embert őrizetbe vett a rendőrség az esettel összefüggésben – értesült az MTV Híradója.
A Külügyminisztérium, illetve a konzulátus munkatársai egyelőre nem tudják, hogy a tragédia hírére a térségben nyaraló honfitársaink hazautaznak vagy sem. A tárca Törökországot eddig is a biztonsági kockázatot jelentő országok közé sorolta, hiszen az államban az elmúlt években számos terrortámadást hajtottak végre, többségüket kurdok vagy iszlamista csoportok. A vasárnap történtek miatt azonban a minisztérium nem tanácsol el senkit a kiutazástól.
Komora Zoltán, az IBUSZ turisztikai igazgatója lapunknak elmondta: a törökországi szezon jól indult, és bízik abban, hogy az antalyai baleset nem okoz törést ebben a folyamatban. Kérdésünkre, hogy mi a teendő abban az esetben, ha egy utazási iroda ügyfeleit ilyen baleset éri, kifejtette: a cég kötelessége, hogy a tőle telhető maximális segítséget megadja a károsultaknak, de a teendők nagy része ekkor már az utasbiztosítóra hárul. Az eset utáni napon egyetlen útlemondást sem regisztráltak – fűzte hozzá.
A robbanás érintettjei közül tegnap délutánig egy könnyebb sérült jelezte, hogy cégük kötvényével rendelkezik – tudtuk meg Horváth Pétertől, a QBE-Atlasz Biztosító Zrt. utasbiztosítási ágazatának igazgatójától. Ügyfelük állapotáról nem nyilatkozhatott, de általánosságban elmondta: ha valaki súlyos sérüléseket szenved, akkor hazaszállításához a helyi orvosi szakértők engedélye szükséges. Ha ezt megkapják, a biztosító a beteg állapotától függően vagy fekvőhelyet bérel, vagy különgépet rendel az útra. A repülőtérről mentő szállítja kórházba a sebesültet. Az utasbiztosító felelőssége ezzel megszűnik, a további kezelés költségei már a tb-re hárulnak.
Ukrán vezérkar: eltaláltak egy kőolajterminált a Krasznodari területen















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!