A labdarúgó-világbajnokság tegnap sem tántorította el a vízilabda-rajongókat a Margitszigettől és a pólótól, pedig a Magyarország– Románia találkozó kimeneteléért legfeljebb a legborúlátóbbak aggódhattak. Ez a mieink dicsérete, mert hiba volna lesajnálni szomszédainkat, hiszen tavaly a montreali vb-n ötödikként végeztek.
Egy maroknyi szurkolótábor mégis megadta a módját, rázendített a futball- és kézilabda-találkozókon jól ismert „Magyarországé, Magyarországé, lesz még Erdély Magyarországé” rigmusra. Ám csatlakozás, taps helyett inkább elutasító tekintetekben és megjegyzésekben lelt osztályrészre. Pedig a buzdítás ezúttal is elkélt volna az első negyedben, hisz a balkezes Iosep szerzett vezetést; Madaras egyenlítésénél korán hittük, hogy helyreállt a rend, mert Iosep már-már valószínűtlen távolságból, ekkor ejtéssel lepte meg Szécsit, sőt Radu 3-1-re növelte a vendégelőnyt. Aztán végre a mi balkezeseink jöttek, Madaras és Kiss Gergely egyaránt kétszer, de Iosep triplázott, az első nyolc perc így 5-4-es részeredménnyel zárult.
A románok erejéből azonban még annyira sem futotta, mint az olaszokéból és a görögökéből, már a második negyedre megadták magukat. Egyetlen magyarjuk, Kádár Kálmán ugyan még egyenlített, azután azonban Kásás (kétszer) és Szívós következett, ezzel a félidei állás már megnyugtatóvá vált (8-5). A lelátón azonban csak ekkor kezdődött az izgalom. Az említett kemény mag ellen már a biztonságiak is felléptek, mert zászlójuk, transzparensük belelógott az egyik szponzor feliratába. A kedélyek ennél tovább már nem forrósodtak, de ez is több volt a soknál. A vízben ellenben minden egyre simább lett: a második félidőben a mieink negyedenként 3-3 gólt dobtak, a románok ellenben összesen egyet, így alakult ki a 14-6-os végeredmény. A magyarok ezzel százszázalékos teljesítménnyel jutottak be a szombati elődöntőbe.
Eredmények. A csoport: Magyarország–Románia 14-6, Olaszország–Görögország 7-5. Végeredmény: 1. Magyarország 6 pont, 2. Olaszország 4, 3. Románia 2, 4. Görögország 0. B csoport: Spanyolország–Oroszország 10-6, Szerbia és Montenegró–Horvátország 9-8. Végeredmény: 1. Szerbia és Montenegró 6, 2. Spanyolország 3, 3. Horvátország 3, 4. Oroszország 0.
A két csoportgyőztes elődöntős, a két 2. és a két 3. keresztbe játszik.
Választási csalásra készül Magyar Péter pártja + videó















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!