Medgyessy előre megcáfolta Gyurcsányt 

Történelemhamisításnak nevezte Bod Péter Ákos, az MNB volt elnöke azt a kormányfői-kormányzati állítást, hogy a jelen gazdasági problémái az elmúlt 16 év hibás gazdaságpolitikájából erednek. Szerinte a bajok oka az, hogy a kormány az elmúlt négy évben nem kormányzott. Ezt a feltevést erősíti, hogy 2002-ben még Medgyessy Péter is jónak látta a magyar gazdaság állapotát.

Czirják Imre
2006. 06. 14. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megütközve hallom ezeket a mondatokat – mondta Bod Péter Ákos közgazdász, a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke lapunknak arra a kérdésére, hogy mit szól Gyurcsány Ferenc miniszterelnök azon állításához, amely szerint a jelen súlyos gazdasági problémáiért az elmúlt 16 év hibás gazdaságpolitikája a felelős. Úgy vélte: nyilvánvaló egy olyan kijelentés erős ideológiai töltete, amely a bajok okát a rendszerváltozásban találja meg. Kifejtette, „ami problémánk van, az hazai gyártású”, hiszen nemcsak itthon, hanem számos közép- és kelet-európai államban rendszert váltottak, másutt mégsem jelentkeztek olyan költségvetési gondok, mint most Magyarországon.
Bod Péter Ákos közgazdász úgy látja: teljesen menthetetlen, sőt nagyon erős történelemhamisítása jelenlegi válságért az elmúlt 16 évet felelőssé tenni.
– A jelenlegi gazdasági problémák magyarázata egyszerű, az elmúlt négy évben a kabinet nem kormányzott – mondta Bod Péter Ákos. – Egy elszabadult teherautót a lejtő alján már csak vészfékkel lehet megfogni – tette hozzá. A Medgyessy–Gyurcsány-kormány hivatali ideje alatt gazdaságilag nem alátámasztott osztogatást folytatott, nem tudtak kijönni a megígért jóléti rendszerváltás csapdájából. Közben semmiféle reformot nem vittek végig, kivéve az oktatásét, ott viszont mindenki láthatja, mi lett az eredménye az elhibázott koncepciónak – fejtette ki.
Azt, hogy valóban történelemhamisítás folyik, Medgyessy Péter szavai is igazolják, aki 2002. április 5-én a miniszterelnök-jelöltek vitájában kijelentette: „Elmondják azt, hogy milyen jó állapotban van a magyar gazdaság – és én osztom ezt, én örülök ennek, és tényleg így van.” Majd hozzátette: „Ez a gazdasági fejlődés több lehetőséget adott volna.” Ugyanígy érvelt az idei választások előtt Gyurcsány Ferenc, amikor Orbán Viktornak még nem a „szociális romanticizmust” vágta a fejéhez, hanem azt, hogy a polgári kormány a gazdasági növekedésnek csak a felét költötte bérnövelésre, mert a másik felét beruházta. Ezekből is kiderül azonban, a gazdasági egyensúly 2002 után bomlott meg.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.