Még drágább az életünk

Óriási csinnadrattával ünnepelte magát a kormány még nem is olyan rég, mert 2006. január elsejei hatállyal a 25 százalékos áfakulcsot 20 százalékosra tudta csökkenteni. Mintegy adományként az állampolgároknak. Erről a tervéről Gyurcsány Ferenc már 2005. június 27-én megkezdte a propagandát a parlamentben, így mindenkinek maradt elég ideje arra, hogy tudatosítsa magában, hálával tartozik.
Mostanság viszont mástól hangos a közélet. S ezt is a kabinet idézte elő. Egyebek mellett azzal, hogy a 20 százalékos áfa kulcsát szeptember elsejével 23 százalékra, az élelmiszerek nagy részét, a gázt és a áramot terhelő 15 százalékos áfát 17 százalékra emelik – már csak az Országgyűlés rábólintása szükséges. Kétségünk ne legyen afelől, hogy a javaslat át fog menni – mint kés a vajon.
Az áfa oda-vissza igazgatása közepette történt más is: lezajlottak az országgyűlési választások, a nép dübörgő tapssal jutalmazta a dübörgő gazdaság világraszóló sikerét. Bár az Európai Unió elég gyakran elmarasztalta a kormányt a makrogazdasági adatok látványos romlása miatt, amelynek jogosságát a világ legtekintélyesebb hitelminősítő intézeteinek jelentései is alátámasztották. Mégis: az állami bevételeket eltapsoló koalíció a minden ellenkező véleményt elsöprő médiahátszéllel sikerre volt ítélve.
Nem sokat nyomott a latban, hogy áprilisra már az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület felméréséből is kiderült: a 25 százalékos áfa mérséklését sem lehet érzékelni, mert a kereskedők zöme benyelte az ötszázalékos állami áfaapanázst. Pedig a kormány már a múlt évben igyekezett ezt megakadályozni az úgynevezett árkommandóval, ami a szabadáras piacon közröhejnek számított. Hiába figyelmeztettek az ellenzéki szakpolitikusok arra, hogy leginkább az élőmunkára rakódó közterheket kellene visszaszorítani, mert hátrányban vagyunk a külföldi cégekért folytatott versenyben a környező országokkal szemben. A jobbító szándékú ellenzéki javaslatok süket fülekre találtak.
Edd is meg, amit főztél! – tartja a mondás. De sajnos Gyurcsányék főztjét nemcsak a rájuk szavazók eszik meg, hanem mindannyian. Brutálisan megemelt energiaárakkal, sőt a drágább árra rakott megemelt forgalmi adóval – hogy csak egy tételt emeljünk ki a nadrágszíj-húzogatásban találékony szociális liberális koalíció repertoárjából. Arra pedig nemigen számíthatunk, hogy az energetikai vállalatok olcsóbban adnák nekünk a gázt meg az áramot, az élelmiszergyártók és -kereskedők pedig a mindennapi kenyerünket. Miért tennének ilyet a saját profitjuk kontójára? Év elején sem tettek ilyet, szépen besöpörték az áfacsökkenés hasznát, vagyis az állam nem járt jól, mert bevételkiesést szenvedett el, a fogyasztó lakosság sem járt jól, mert nem lett olcsóbb a megvásárolt áru. Csak a kereskedő járt jól. Most egy dolog biztos: a kereskedők nem fogják csökkenteni áraikat, hogy a háromszázalékos áfa-visszaemelés hatását a vásárlóik ne érezzék meg.
Ki mint vet, úgy arat – legalábbis a népi bölcsesség szerint. De arra senki ne vegyen mérget, hogy a közmondás még ma is érvényes. Négy év múlva vajon ki emlékszik majd arra, mi történt 2006 bolondos áprilisában és a mindennél érdekfeszítőbb focivébé idején? Hogy megemelték az áfát, a járulékokat? Hogy új adónemeket vezettek be? A csalóka emlékezetre játszók még azt is el tudják hitetni az emberekkel, hogy ezt is a polgári kormányzat követte el, és a szocialista–szabad demokrata kabinet nem tehetett arról, hogy olyan kritikus állapotokat örökölt, amelyek felszámolására nyolc esztendő sem volt elegendő. De senkinek ne legyen kétsége afelől, hogy a megszorítócsomag okozta sokk hatása idővel elhomályosul, és akik a válságot kormányzásukkal előidézték, majd ugyanúgy osztogatni fognak legközelebb is, és bármilyen szomorú, esélyesek lesznek legközelebb is.
Hacsak nem söpri el őket még félidőben a tisztítóvihar…