Még vizsgálják a szolnoki aknabalesetet

Zsilka László
2006. 06. 07. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A balesetet szenvedett tűzszerészek vitték az éles aknát a szolnoki laktanyába, ahol a szerkezet foglalkozás közben felrobbant – erősítette meg lapunknak a tegnapi sajtóértesüléseket Bánhegyi Gábor, a Budapesti Katonai Ügyészség vezetője. Hozzátette: ez semmiféle különlegességet nem jelent az eljárásban. A tűzszerészek a megszokott módon felvételezték a hadianyagot a raktárból, majd az erre a célra használt speciális járművel szállították az eszközt a kiképzés helyszínére. Ezt a feladatot más nem is végezhette volna el helyettük. Az ügyészségi vizsgálat éppen arra irányul, hogy kiderítse, miként kerülhetett éles akna a már hatástalanítottak közé. Kiképzéshez, oktatáshoz ugyanis csak az utóbbi fajtát lehet alkalmazni. A szakértők és a nyomozók áttekintik az egész nyilvántartási, raktározási rendszert, hogy megállapítsák, mi okozhatta a keveredést. Az sem zárható ki, hogy az eszközt nem szakszerűen hatástalanították.
Ismeretes: a Magyar Honvédség szolnoki kiképzőközpontjában május 23-án történt robbanás miatt életét vesztette Kiss Róbert őrnagy, míg két tiszthelyettes társa súlyosan megsérült. Az ügyészség halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt indított nyomozást. A Honvédelmi Minisztérium tegnap közölte, hogy a tárca vezetője Kiss Róbertet hősi halottá nyilvánította. A tűzszerész temetése június 15-én délben katonai tiszteladás mellett lesz Budapesten, a Fiumei úti temetőben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.