A Federer–Nadal döntő bűvöletében él mindenki a francia nyílt teniszbajnokságon. Ezen a helyzeten a férfi negyeddöntő tegnapi mérkőzései sem változtattak, hiszen a svájci világelső után a címvédő spanyol tehetség is bejutott a legjobb négy közé. Nagyon meg sem kellett izzadnia, hiszen ellenfele, a szerb-montenegrói Djokovics két, egyaránt 6:4-re elvesztett játszma után combsérülés miatt feladta a mérkőzést. Igaz, a világranglista 63. helyén álló Djokovicsnak nincs miért szégyenkeznie, még csak 19 éves, s így is bravúrok sorozatát hajtotta végre a Roland Garroson: többek között legyőzte a chilei Fernando Gonzalezt és a hazai közönség nagy kedvencét, Monfilst.
A másik tegnapi meccsen a horvát Ljubicic is simán nyert a francia Benneteau ellen. A mérkőzés csupán 2 óra 13 percen át tartott, a hórihorgas horvát teniszező – néhány kisebb megingást leszámítva – lemosta az ellenfelét. Ezzel újabb óriási siker küszöbéhez érkezett. Horvátország az ő vezérletével nyerte el a Davis-kupát a döntőben Szlovákiát verve – s miért lenne esélytelen Nadallal szemben? Párizsban eddigi legjobb eredményét 2003-ban érte el: a harmadik fordulóig jutott, ám ott kikapott a cseh Jirí Novaktól. Nadallal korábban háromszor találkozott, és a spanyol címvédő 2-1-re vezet párharcukban, de salakon most játszanak először. Nadalnak egyelőre nincs veszélyérzete, miként tegnap fogalmazott: „Ha jól megy a játék, teljesen mindegy, hogy ki az ellenfelem. Az a legjobb taktika, ha csak magamra figyelek.” E szavak mögött persze teljesítmény is áll: a húszéves spanyol teniszező salakon zsinórban már 58 találkozón nem talált legyőzőre.
A másik ágon az első helyen kiemelt Federer és a harmadiknak rangsorolt Nalbandian már kedden kiharcolta a továbbjutást. Ők eddig tizenegy alkalommal csaptak össze, és az argentin áll jobban (6-5). Legutóbb a Mestersorozat római állomásának elődöntőjében mérkőztek, a svájci világelső három szettben győzött. Érik tehát a Federer–Nadal finálé, ám azt sem zárhatjuk ki, hogy a fődíjat Ljubicic vagy Nalbandian hódítja el.
Eredmények, férfiak, negyeddöntő: Ljubicic (horvát, 4.)– Benneteau (francia) 6:2, 6:2, 6:3, Nadal (spanyol, 2.)–Djokovics (szerb) 6:4, 6:4 után Djokovics feladta. Az elődöntő párosítása: Nadal–Ljubicic, Federer (svájci, 1.)– Nalbandian (argentin, 3.). Vegyes páros, negyeddöntő: Navratilova, B. Bryan (amerikai, 6.)–Kirilenko, Paes (orosz, indiai) 6:3, 6:3.
Orbán Viktor elárulta, mit fog tenni a karácsonyi szünetben + videó















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!