Évek óta a Miskolcot ivóvízzel ellátó juhdöglő-völgyi vízbázis közelében lévő tóba vezetik egy családi ház derítőjéből a mocskot – értesült lapunk. Az egyik környékbeli a helyszínen elmondta: mind a tizenöt part menti ingatlannak van szennyvíztározó emésztőgödre, de az egyik tulajdonosa közvetlenül a tóba engedi a szennyvizet, mert így nem kell fizetnie a szippantós kocsi igénybevételéért. Az illető maga dicsekedett el a magánvezeték kiépítésével, s ezt javasolta a többieknek is – állította az asszony. Ez lehet a miskolci ivóvízfertőzés forrása – mutatott rá a pocsolyaszerű lápra egy idős férfi –, hiszen a tavacska szintje másfél méterrel megemelkedett a nagy esőzések idején, s átbukott a gáton a szennyezett víz.
Vojtilla László, a Miskolci Vízművek (Mivíz) Kft. igazgatója – miután tudomást szerzett a történtekről – közölte: értesíti az önkormányzat illetékesét, mert a helyhatóság feladata elrendelni az ilyenkor szükséges intézkedéseket. A helyszín közelében tartózkodó Kovács Kerülő Sándor, a Mivíz víztermelési osztályvezetője azonnali vizsgálatot rendelt el az igazgató kezdeményezésére.
Huszonnégy óra alatt több mint 300 új fertőzést regisztráltak Miskolcon, így szerda délutánhoz képest tegnap 2872-re emelkedett a betegek száma – tájékoztatta a miskolci önkormányzat tegnapi közgyűlésén a képviselőket Bodnár Judit, az ÁNTSZ Borsod megyei tiszti főorvosa. Káli Sándor polgármester bejelentette: a vízügyi gondok tisztázása céljából tényfeltáró bizottságot hoz létre, s vezetőjének a GW Borsodvíz Kft. volt igazgatóját, Kádár Sándort nevezi ki.
Nyomozást indítottak foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés bűntette miatt ismeretlen tettes ellen – közölte Martossy György, a Borsod megyei főügyészség szóvivője. A vizsgálat célja, hogy kiderüljön: kit terhel a felelősség a műszaki, technikai hibákért, illetve megfelelően tájékoztatták-e az érintetteket az illetékesek.
Elhunyt a magyar cirkuszművészet egyik legismertebb zenebohóca, ifjabb Eötvös Gábor















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!