Megvannak a kabinet menedzserei

Munkatársunktól
2006. 06. 01. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Göncz Kinga eddigi esélyegyenlőségi miniszter veheti át a magyar diplomácia irányítását – tudta meg a Hírszerző. Az internetes újság úgy tudja: az érintett csak tegnap értesült a felkérésről, amellyel a kormányalakítás legtovább húzódó kérdése dőlt el. Ma Gyurcsány Ferenc bemutatja új kormányát.
Draskovics Tibor lehet az államreform-bizottság vezetője – írta tegnapi számában a Népszabadság. Draskovicsot éppen Gyurcsány Ferenc miniszterelnök menesztette a pénzügyminiszteri székből tavaly, akkori interpretációk szerint a 100 lépés program „első lépéseként”. Draskovics Tibor nevéhez kötődik az a döntés, amellyel 2004 végén az európai uniós adószámmal rendelkező vállalkozások áfa-visszaigénylését visszatartották. Az Állami Számvevőszék vizsgálata később megállapította: a visszatartások miatt 2,9 milliárdos veszteséget könyvelt el a költségvetés.
A fejlesztési kabinet vezetője Bajnai Gordon lesz. Ő szintén tagja a milliárdosok klubjának, Gyurcsányhoz és Kóka Jánoshoz hasonlóan ő is ott van a 100 leggazdagabb magyar között. Bajnai a tőzsdén kezdett, volt a CA-IB Értékpapír Rt. vezetője, majd a Wallis-csoport vezérigazgatója. A Ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airport Rt. elnöke a vitákat kavart tavaly év végi privatizáció után vált közigazgatási munkára. A háttértevékenységekért felelős Kormányzati Szolgáltató Központ vezetője a Népszabadság szerint Szetey Gábor lesz, aki a Philip Morris dohánycég dél-amerikai részlegének egyik vezetője. Itthon is ennek a multinak volt a személyzeti igazgatója.
Vezércikk a 7. oldalon

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.