Nemigen használom ezt a szót, de Sz. P. „szabadelvű” az Élet és Irodalomban hosszú dolgozatban közli a nyilvánossággal, mi lenne a kóser annak érdekében, hogy minél hamarabb és minél hatékonyabban lehessen lenullázni az egyházakat, és vallástalanítani a magyar nemzetet. A szerző hazánkat kádáristának, horthystának, a pártokat pedig (a szabad demokraták kivételével) az egyház kegyeiért lihegő képződményeknek tartja.
Érdekes, hogy ebbe a kegysóvár szerepbe az MSZP is beletartozik, amit Gyurcsány országlása alatt nem vettünk észre, hisz’ a miniszterelnök egyházellenes csaholása felvetette a gyanút, hogy egy kripto-szabad demokrata áll a kormány élén?
Ötvenévnyi szívós küzdelem után, amelyben a papok akasztása, a rendek szétkergetése, az erkölcsi tanítások szétzúzása, a hit megtagadása, az Isten gúnyolása és káromlása „népi demokráciánk” és „proletárdiktatúránk” építőkövei voltak, az egyház még mindig eltakarítandó akadály a liberalizmus útjából.
Hol van már az a hatalom és befolyás, amellyel valaha a római katolikus egyház rendelkezett? Elmúlt, elvették, kimosták. De Sz. P.-nek még ez is kevés. Előre, liberálisok, mérjünk végső csapást a pöffeszkedő bigott, babonás és kirekesztő egyházakra! Ha az ateizmus velünk, ki ellenünk?
Eztán következnek az egyház és a magyar társadalom vétkei, amelyeket itt az ideje orvosolni, hátha egy hatszázalékos párt képes az ország kilencvennégy százalékát megerőszakolni.
Sz. P. egyházi bűnlajstromai:
Medgyessy és Kovács még a 2002-es Országgyűlés megalakulása előtt meglátogatták Paskai Lászlót! (Felháborító!) Erdő Péter beiktatásán részt vettek az állami és pártvezetők, sőt Mádl Ferenc beszédet is mondott! (Borzasztó!) Mádl Ferenc 2003-ban elment a pápához, és letérdelt előtte! (Rettenetes!)
A kisvárosokba és falvakba a nagyobb ünnepségekre rendre odatolakodnak az egyházak is. (Gyalázat!)
Bihari Mihályt az esztergomi érseki palotában az Aranybulla jelenlétében iktatták be az Alkotmánybíróság elnökének! (Pofátlanság!)
Az egyházi iskolák magasabb támogatásban részesülnek, mint az önkormányzatiak. Ez ugyan így nem igaz, de Sz. P. szerint nonszensz. És most lássuk, hogy ezt az egyházakkal még mindig átfertőzött országot miként kellene megszabadítani a „népek ópiumának” szállítóitól, a történelmi egyházaktól, amelyeknek – Sz. P. szerint – nem szabadna különbözniük a horgászok vagy a bélyeggyűjtők egyletétől.
Először is vissza kell szállítani a Szent Koronát a múzeumba!
Meg kell szüntetni a koronás címert, mert, ha jól értettem, feudális emlékeket ébreszt. Bővebben: Lendvai Ildikó beszéde… „Refeudalizáció előtt állunk!”
A szerző szerint a választópolgárok nagy része ezt elutasítaná, de sebaj. Vissza kell hozni a Kossuth-címert, megszüntetni a tábori lelkészi szolgálatot, megszakítani a Vatikánnal a diplomáciai kapcsolatot, és az egyházaktól megvonni mindenféle anyagi támogatást, elvégre a Hayek társaság meg a fafaragók sem kapnak egy fillért sem, és ez így helyes, mert a római katolikus egyház csupán a nevében különbözik tőlük.
Az oktatásra a szerző adna némi pénzt, de csak a Magyar Bálint-i értelmezés szerint. Sokan járnak egyházi középiskolába? Ne járjanak annyian!
Az írásban szó esik a radikális privatizáció folytatásáról, de az elkobzott egyházi vagyon reprivatizációjáról nem, a parasztok anyagi támogatásának beszüntetéséről azonban igen. A jövő: mindezen feladatok teljesítésével elérhetik, hogy „a liberalizmus az eddiginél mélyebb gyökeret verjen … hazánk közgondolkodásában”.
Erre mondják Pesten: Ahogy azt a Móricka elképzeli…
“Heading to Vote on New Asphalt Is Good” – PM Orban Opens Hungary’s New Motorway















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!