Bár az elmúlt két évben nagyon erős volt a kereslet, a beruházások idei fellendülése miatt átmenetileg túlkínálatba fordulhat a fővárosi irodapiac – közölte lapunkkal Kákosy Beáta, az Eston Ingatlantanácsadó Rt. vezető szakembere. A meglévő irodák közel 12 százaléka áll üresen, a jó minőségű – és főként újonnan átadott – épületek telítettsége viszont szinte százszázalékos. A magas minőségű irodaházak közül a legkeresettebb a Váci út és közvetlen környezete, a Lágymányosi híd budai hídfőjének környéke, emellett feljövőben van a Hungária körút is – mondta Kákosy Beáta.
A piac meghatározó szereplői emellett nemrégiben újabb, kiemelkedő irodafejlesztésekbe fogtak A Skanska például a Népliget mellett kezdte meg 28 ezer négyzetméteres irodaház építését, a Raiffeisen a Hungária körúton építi 27 500 négyzetméteres irodaépületét, a Wallis pedig a Váci úton kezdett egy közel 33 ezer négyzetméteres ingatlan építésébe – mondta Rhédey László, a CPB Hungária ügyvezetője. Szakértők szerint jövőre a 20 ezer négyzetméternél nagyobb beruházások aránya várhatóan nőni fog, s összességében jóval több mint 200 ezer négyzetméter alapterületű új irodát adhatnak át. Ahhoz, hogy a piaci egyensúly megmaradjon, évente 150–220 ezer négyzetméter alapterületet megcélzó keresletre van szükség.
Igen jól járna tehát a piac azzal, ha az új kormány megvalósítaná nemrég kiszivárogtatott tervét, mely szerint új irodakomplexumba költöztetné a jelenleg több helyszínen működő minisztériumokat. Egyes értesülések szerint az ötletben a nagy ingatlanfejlesztők keze is benne van, amelyek ajánlatai közül már több is ott fekszik a régi-új kabinet asztalán. Ugyanakkor szinte biztos, hogy amennyiben a kormány költözésekor a felszabaduló belvárosi épületeket egyszerre bocsátják áruba, az lefelé viheti az árakat, amivel az állam rosszul járhat. Szakértők szerint egyébként a minisztériumok és a háttérintézmények épületeinek eladásából megközelítőleg 20 milliárd forint folyhat be az államkasszába. Az igényeknek megfelelő irodakomplexum felépítése viszont meghaladhatja a 40 milliárd forintot. A költözés legkorábban is csak másfél-két év múlva valósulhat meg, mivel az irodaházak kivitelezése általában 12–16 hónapig tart. Tehát még akkor is csak a kormányzati ciklus közepén lehetne szó költözésről, ha már idén elkezdenék a minisztériumok fogadására alkalmas irodák építését.
Becslések szerint a költözésre ítélt minisztériumok jelenleg öszszességében mintegy 160 ezer négyzetméteres területen működnek, amit a háttérintézmények összevonása révén 30–40 ezer négyzetméterrel lehetne csökkenteni. Tehát az új kormányzati negyedben megközelítőleg 100 ezer négyzetméter irodai alapterület megléte szükséges. Ekkora fejlesztési lehetőségük inkább a főváros központjától távolabb eső területeknek van – mondta Kákosy Beáta. A tanácsadó Budapesten számos olyan területről tud, ahol a negyed terve megvalósítható lenne, és ezek közül néhány már irodafejlesztők tulajdonában van. A szakember véleménye szerint főként az átalakulóban lévő volt ipari övezetek jöhetnek szóba: például a Lágymányosi híd pesti oldalának környéke, valamint a pesti városrész Dunához közel eső déli vagy északi része. Rhédey László, a CPB Hungária ügyvezetője szerint a helyszín kiválasztásánál a legfőbb szempont a jó megközelíthetőség lehet. Ezért a leginkább szóba jöhető terület a kilencedik kerületi Könyves Kálmán körút Dunához közeli része, illetve a Váci út még át nem épített rozsdaövezete.
A katonák Ukrajnába küldését készíti elő a NATO + videó















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!