Jelentős változást hoz a gazdasági társaságok és a szövetkezetek életében a júliusban életbe lépő két új törvény. A társasági törvény változása következtében mindenki, akinek cége van, készüljön fel arra, hogy jövő szeptemberig módosítania kell a társasági szerződését, és ha ezt elmulasztja, a cégbíróság törölni fogja a cégjegyzékből.
Az új törvény az eddigiekhez képest két lényeges változást tartalmaz. Az első: a cégek szerződésminta alapján és elektronikusan is bejegyeztethetők, így csökken majd a bejegyzési idő. A második újdonság a cégvezetők szigorúbb anyagi felelőssége. A július 1-jén hatályba lépő új szövetkezeti törvény egyebek mellett a beszerzési, értékesítési, termelést elősegítő, közös termelést megvalósító, a fogyasztást elősegítő, valamint a tagjainak munkafeltételt teremtő szövetkezeteket ismeri.
A szövetkezeteknek lehetnek befektető tagjaik. Ők külön befektetői részjegyet jegyezhetnek, amely nem jár együtt személyes közreműködéssel. A befektetők száma nem haladhatja meg a taglétszám tíz százalékát, a befektetői részjegyek névértéke pedig a részjegytőke harminc százalékánál nem lehet több. Utóbbi rendelkezés az ingatlanszövetkezetek segítségével elkövetett piramisjáték-szervezést – mint amilyen a Baumag vagy a Dunaprifit szövetkezetek – igyekszik kiküszöbölni. A működő szövetkezeteknek jövő június 30-ig kell az alapszabályaikat az új követelményhez igazítaniuk.
A katonák Ukrajnába küldését készíti elő a NATO + videó















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!