Nagy Imre emléknapja

A mai emléknapnál egy nappal korábban hajtottak főt a 301-es parcellánál az 1956 után kivégzett, illetve fogolyként agyonvert mártírok előtt azok, akik magukat a forradalom és szabadságharc szellemiségének következetes vállalóinak tartják.

Joó István
2006. 06. 15. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Miénk az elsőbbség, hiszen mi hallgattuk a halálba menők búcsúszavait, és mi adjuk át üzenetüket a jövő ifjúságának – indokolta meg Wittner Mária a Rákoskeresztúri új köztemetőben összegyűltek előtt, hogy miért nem Nagy Imre kivégzésének napján emlékeznek a kormány képviselőivel együtt. „Kell, hogy megtisztuljon az ország, hogy az legyen, amiért a hősök életüket adták” – mondta nyomatékkal. Felidézte, a szabadságharcosok emberibb és független Magyarországot akartak. Bőzsöny Ferenc, a rendezvény házigazdája Petőfi szavaival intette a mai nemzedékeket: „Tiszteljétek a közkatonákat, nagyobbak ők, mint a hadvezérek.”
Regéczy-Nagy László, a Történelmi Igazságtétel Bizottság elnöke, Bibó István és Göncz Árpád egykori vádlott-társa megállapította: „Az »élcsapat« az össznépi tulajdont zsebre vágva hozta létre a kapitalizmust, s a »dolgozó nép« vesztes maradt.”
Ma többek között a „hivatalos Magyarország” is emlékezik. A központi megemlékezés a budapesti Vértanúk terén, a Nagy Imre-szobornál fél 12 órai kezdettel lesz, ahol a Brüsszelben tartózkodó Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszter képviseli. A többi fő közjogi méltóság jelen lesz, ahogyan Nagy Imre, az 1958-ban e napon kivégzett mártír miniszterelnök több családtagja is. Beszédet Szili Katalin mond. Emellett kormánytagok, közéleti személyiségek a 301-es parcellánál folyamatosan helyezik el virágaikat.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.