NASA-pályázat magántársaságoknak

Magántársaságokkal tervezteti és építteti meg a NASA azt a szállító járművet, amely űrturistákat és felszereléseket visz majd a Nemzetközi Űrállomásra. Az ötszázmillió dolláros pályázatra hat vállalkozás jelentkezett.

Hírösszefoglaló
2006. 06. 22. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ötszázmillió dollárt szán az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) egy új szállítóeszköz kifejlesztésére, amely embert és rakományt szállítana a Nemzetközi Űrállomásra (ISS). A hír önmagában nem meglepő, azonban a NASA az összeget magáncégeknek szánja: a jármű megépítésére pályázatot írt ki. Összesen hat vállalkozás jelentkezett. A szervezet képviselői tegnap tekintették meg az első pályaművet, a SpaceDev koncepciómodelljét, egy életnagyságú makettet a Centennial repülőtér egyik hangárjában, ahol egy másik magánvállalat, a Starsys a szerkezethez tervezett dokkolóegységét mutatta be. A RedOrbit információi szerint egy harmadik jelentkező, a Poway a nyár végére készül el szállító eszközének terveivel: a kaliforniai székhelyű cég ekkor tudhatja meg, kap-e, és ha igen, mennyit a száztíz milliárd forintnak megfelelő öszszegből. Elképzelhető ugyanis, hogy a pénzt szétosztják vagy egyetlen pályázónak adják oda.
Ez nem a megszokott üzlet – magyarázta a NASA elképzelését Scott Tibbitts, a Starsys igazgatója, aki egyben a SpaceDev vezetőségének tagja is. Ha az ötlet beválik – tette hozzá –, akkor az űrügynökség olcsóbban érhet el nagyobb eredményeket. A magáncégekkel való együttműködés nem szokatlan a szervezet gyakorlatában. Az egyik pályázó, a SpaceHab például már részt vett NASA-missziókban: a kaliforniai cég tárolóberendezést fejlesztett a küldetésekhez használt tudományos eszközökhöz.
A NASA tervei szerint a megépítendő járművek nem váltanák ki az űrrepülőgépeket az ISS-re indított missziókban: főként űrturisták szállításában vehetnének részt.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.