Nehéz az elszakadás

Sebestyén Imre
2006. 06. 05. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szerbia 88 év után felújította államiságát, átvéve a megszűnő államközösség nemzetközi jogi szubjektivitását. Ám a rendkívüli parlamenti ülésen még ez a döntés sem ment simán, csak másodszori nekifutásra lett meg hozzá a szükséges többség. A Szerb Radikális Párt és a Demokrata Párt képviselői ugyanis a vitát követően és a szavazás előtt elhagyták az ülést. Predrag Markovics, a szkupstina elnöke – miután Szerbia ismét szuverén állammá vált – kijelentette: a parlament kötelezi a kormányt, hogy másfél hónap alatt intézkedjen a hatáskörök átvételéről és a vitás kérdések rendezéséről. A döntéssel lecserélik az állami jelképeket, a szerb zászlót vonják fel az államközösségi helyébe, a címert ugyancsak szerbre cserélik.
Szombaton a montenegrói parlament – egészen más, ünnepi légkörben – kihirdette a köztársaság függetlenségét, összhangban a referendum eredményével. A döntés egyhangú volt, de az ellenzéki blokk tagjai nem voltak jelen az ülésen. A montenegrói himnusszal kezdődő parlamenti díszülésre nem hívtak meg senkit Szerbiából, de más külföldi vendéget sem, csak a Podgoricába akkreditált diplomatákat. A parlamenti ülést követő fogadásra azonban meginvitálták a szerb vezetőket is: az elnököt, a kormányfőt és a parlamenti elnököt, de egyikük sem ment el. Borisz Tadics és Predrag Markovics válaszolt a meghívásra, s elfoglaltságra hivatkozva mentette ki magát, Vojiszlav Kostunica nem is válaszolt. Az igazi Crna Gora-i ünnepség – ahol már külföldi meghívottak is jelen lesznek – július 13-án, az államiság napján lesz. Podgorica közben már diplomáciai lépéseket tett az ENSZ-nél és az EU-nál nemzetközi elismertetéséért.
Szvetozar Marovics volt államközösségi elnök, megállapítva mandátuma megszűntét, köszönetet mondott Szerbia és Montenegró, valamint a nemzetközi közösség vezetőinek az együttműködésért. Vuk Draskovics azonban nem gondolja, hogy az ő megbízatásának vége lenne. Szerbia külügyminiszterének tartja magát.
Szerbiában közben az új alkotmánnyal kapcsolatos konzultációk zajlanak. Predrag Markovics erről a vajdasági vezetőkkel is tanácskozott, akik szerint az alkotmánynak széles körű autonómiát kell szavatolnia a tartománynak.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.