Nem kérünk a kormány által erőszakolt, nemzetellenes ’56-os emlékműből, a vasbitókból – indokolta lapunknak Trencsényi László, az ’56-os Magyarok Világszövetségének elnöke, miért szerveznek ma 15 órára tiltakozó nagygyűlést a budapesti Felvonulási térre, a Regnum Marianum Kereszthez. A fő szónok Wittner Mária egykori halálraítélt lesz.
A szervezők között találjuk a Corvin közi Bajtársi Szövetséget, az 1956-os Alapítványt, illetve a Pesti Srác Alapítványt. Bár a Városliget egy részének eltüntetésével már folyik a „központi emlékmű” előkészítő tereprendezése, a tiltakozó nagygyűlés célja, hogy ne épülhessen meg a Miniszterelnöki Hivatal által meghirdetett emlékműpályázat győztes terve szerint a 2006 darab acélpálcából álló kompozíció, csúfnevén: „vaskefe”. A fémcövekek egyetlen ék alakzatba rendeződve, 56 fokos szögben mintegy fölhasítják a Felvonulási teret. Az ötvenhatos szervezeteknek nem volt érdemi befolyásuk a pályázat kimenetelében. Ahogyan sok más ötvenhatos, úgy Trencsényi László is akasztófák képzetét társítja a 23 centiméteres átmérőjű acélpálcákhoz, amelyek az alkotók szerint a forradalmárokat szimbolizálják. Az érintettek körében népszerűtlen terv az ötvenhatosokat a bitók mellett harci alakzatra, támadó ékre is emlékezteti, és ezen keresztül úgy gondolják, ez a kompozíció valójában a szabadságharcot leverő szovjet hadseregnek állítana emléket.
Egy éve, az eredményhirdetés óta övezi ötvenhatos, nyugati emigráns szervezetek és neves művészek tiltakozása a 68 érvényes pályázat közül kiválasztott tervet, amelyre 650 millió forintot szánt a Gyurcsány-kormány. A hatalom azonban nem hátrált meg, de további 110 millió forintot áldozott arra, hogy egy ötvenhatosoknak tetsző emlékmű is felépülhessen a Műegyetem rakparton. E pályázat győztese Csíkszentmihályi Róbert szobrászművész lett, aki már készíti művét, amely a „központi” emlékművel ellentétben erősen figurális lesz. Az alkotás azt a pillanatot ábrázolja, amikor a forradalom kitört: az egyetemisták kiözönlenek a Duna-partra.
Karácsonyi köszöntőben jelentette be az új kormányzati támogatásokat Vitályos Eszter + videó















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!