Veres: Jönnek a szigorítások
Ellenőrzöttebb és kiszámíthatóbb államháztartásra tett ígéretet Veres János szocialista pénzügyminiszter-jelölt, ügyvezető pénzügyminiszter, az Országgyűlés költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottságának tegnapi ülésén, ahol a testület a kormánypárti képviselők szavazataival támogatta a miniszterjelölt megválasztását.
Veres a bizottság előtt hangsúlyozta: Magyarország hosszabb távú jövője szempontjából vállalja, hogy szigorú, egyensúlyjavító intézkedéseket hozzanak. Szavai szerint a költségvetést megillető bevételek megfelelő beszedésével és a központi kiadások kordában tartásával el kell érni, hogy egy-másfél éven belül a mainál jobb egyensúlyi helyzet alakuljon ki. A szigorító intézkedésekkel kapcsolatban elmondta: a kormány a jövő héten dönt a lehetséges adóváltoztatásokról, ugyanakkor elismerte, hogy a januártól életbe lépett ötéves adóprogram ütemezésén valószínűleg változtatni kell. Veres határozott igennel válaszolt arra az ellenzéki kérdésre, hogy támogatja-e pénzügyminiszterként a vizitdíj bevezetését. A választási kampány ígéretei és a mostani kormányzati kijelentések közötti ellentmondást firtató kérdésre válaszolva Veres úgy fogalmazott, hogy teljes összhangot lát a választási kampányban elhangzottak és a mostani törekvések között.
Varga Mihály, a bizottság fideszes elnöke aggasztónak minősítette Veres elmúlt egyévi munkáját és azt a koncepciót, amelyet a bizottság előtt ismertetett. Emlékeztetett: az elmúlt egy év folyamatos tempóvesztésről, lecsúszásról szólt, „s a pannon puma nem ugrásra készül, hanem a ketrec sarkában fekve vár valamire”. (Sz. E.)
Molnár: Nincs döntés a vizitdíjról
Nem kérdezhettek a képviselők a kormányprogramban szereplő, általános elképzelések részleteiről Molnár Lajos egészségügyi miniszterjelölt tegnapi bizottsági meghallgatásán, mondván: még nem hangzott el Gyurcsány Ferenc kormányfőjelölt bemutatkozó, programindító beszéde. A szaktárca szabad demokrata vezetőjelöltje az Országgyűlés egészségügyi bizottságának tegnapi ülésén ismét elmondta: igazságosabb, esélyegyenlőségre törekvő ellátórendszert kell kialakítani, amelyben az intézmények hatékonyan működnek, biztonságos ellátást nyújtanak a betegeknek és megfelelő bért az orvosoknak. Hangsúlyozta: szolgáltató és üvegfalú minisztériumot szeretne. Megerősítette, hogy a járulékfizetést megkerülők, azaz a csalók ellátási költségeit nem fizethetik tovább azok, akik tisztességesen eleget tesznek kötelezettségeiknek.
Több ellenzéki képviselő is arra szeretett volna választ kapni, hogy bevezetik-e a vizit- és receptdíjat. Molnár Lajos úgy fogalmazott: szakértői vizsgálatok folynak, de nincs döntés. Most is létezik vizitdíj, csak éppen szabályozatlanul, és úgy hívják: hálapénz – tette hozzá.
A kórház-privatizációt és a magántőke bevonását firtató kérdésekre Molnár Lajos úgy felelt: nem akarnak kórházakat eladni, s vevő sem igen akadna rájuk. A lényeg az, hogy az intézmények működtetőinek biztosítaniuk kell a megfelelő szintű ellátást. Azt a tulajdonosnak kell eldöntenie, hogy képes-e erre önmagától, vagy ehhez külső erőt von be.
A miniszterjelölt beszélt még arról, hogy a kórházival szemben a járóbeteg-szakellátást kell erősíteni, s a minőséget felügyelő, a mulasztásokat szankcionáló hatóságot kell létrehozni. Sürgető változást tart szükségesnek a gyógyszer-ártámogatás és -forgalmazás területén is. Kormánypárti és ellenzéki politikusok egyaránt firtatták, hogy megszűnik-e az egészségügyi dolgozóknál a kötelező kamarai tagság. A miniszterjelölt azt mondta: a rendszerváltás hevében nem feltétlenül úgy jöttek létre a kamarák, hogy szabályozásuk örök érvényű maradjon. (Z. N.)
Hiller: 32 autójuk lesz
Hiller István oktatási és kulturális miniszterjelölt az oktatási és tudományos bizottság előtt saját szocialista párti múltjának ecsetelése mellett csak általánosságokban beszélt az oktatás problémáiról, a konkrétumok kifejtését kerülte. A szocialista politikus szerint az oktatási és kulturális tárca egyesülésével létrejövő új minisztériumban egy államtitkár és öt szakállamtitkár segíti munkáját, az egyházi ügyekkel az ő irányítása alá tartozó titkárság foglalkozik majd. A két tárcánál jelenleg 845-en dolgoznak, az új minisztérium 606 alkalmazottat foglalkoztat, a jelenlegi 58 gépkocsi helyett pedig 32-t használ majd. A miniszterjelölt kijelentette: semmilyen türelmi időt nem kér, legfontosabb feladatának azt tartja, hogy végrehajtsa a kormányprogram oktatási fejezetét. Bár beszédében nem említette az utólagos tandíj bevezetését és a pedagógusok kötelező óraszámának emelését, ezek szerepelnek a programban.
A leendő miniszter hosszan ecsetelte, hogy az utóbbi években jelentősen csökkent a gyermeklétszám, miközben a pedagógusok száma stagnált, az oktatásra fordított kiadások pedig nőttek. Hiller szerint ezen változtatni kell, de arra a kérdésre nem adott választ, hogy ezt a kötelező óraszám emelésével, ezen keresztül pedig tömeges elbocsátásokkal akarják-e orvosolni. Az államilag finanszírozott hallgatói létszám csökkentésére vonatkozó ellenzéki kérdésre kifejtette: kétségei vannak afelől, hogy az ország elbírja-e a hallgatói létszám négyszeresére emelését a színvonal megőrzése mellett, márpedig ő a minőség híve. A politikus nem válaszolt Pokorni Zoltán fideszes politikus azon kérdésére, hogy a jövőben valóban négyszázezer forint lesz-e a legalacsonyabb tandíj félévente. Úgy tudjuk, Hiller csúcsminisztériumának sajtófőnöke Gulyás Erika, a Medgyessy-kabinet kormányszóvivője lesz. (F. M.)
Kóka: Érvényesíteni a piaci költségeket
Bocsánatkérésre szólította fel a kijelölt gazdasági minisztert Matolcsy György, a Fidesz képviselője a gazdasági bizottsági meghallgatáson. Kóka János (SZDSZ) ugyanis azt állította, hogy az Orbán-kormány idején a Széchenyi-terv támogatásainak elbírálásakor szempont volt, hogy „baráti” cégről van-e szó. Emellett kijelentette, hogy folytatódik a nyertes cégek ellenőrzése. Matolcsy György szerint a korábban ellenőrzéseket végző Állami Számvevőszék, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal munkatársait, valamint a pályázatokon nyertes cégek vezetőit alaptalanul vádolja a kijelölt miniszter.
A kijelölt miniszter közölte, a versenyképességet, a hatékonyságot és az üzleti környezet dinamizálását szem előtt tartva a MÁV „vízfejét” leépíti, a MÁV Cargót eladja, a vasúti tarifarendszert igazságosabbá teszi. Az autópálya-építések esetében a kétszer két sávos autóutak, településeket elkerülő szakaszok létrehozására kerül a hangsúly, a sztrádákat nem szabad presztízsberuházásként felfogni – fejtegette a kijelölt miniszter.
Kérdésre válaszolva kijelentette, hogy sem a háztartásienergiaárak, sem az adók esetében nem lát lehetőséget csökkentésre. Az elektromos áram ára tekintetében elégedett lenne, ha az olajtarifák emelkedéséből adódó emelkedést sikerülne kivédeni. A lakossági gázár-kompenzációt átdolgozzák, és ennek részleteit hamarosan az Országgyűlés elé tárják. Leszögezte, hogy a tarifákban a piaci költségeket érvényesíteni kell, vagyis jelentős gázáremelés várható. A tudóstársadalomnak újra markáns üzenetet fogalmazott meg a miniszterjelölt. Mint mondta, a költségvetési támogatások elosztásánál a szerzett jogok helyett a valódi teljesítményt részesítik előnyben. (J. Gy.)
Göncz: Sokat kell tanulnom
Nincs diplomáciai múltam, és magam is meglepődtem, amikor Gyurcsány Ferenc felkért külügyminiszternek – jelentette ki Göncz Kinga a Országgyűlés európai ügyek bizottságának tegnapi ülésén. Mint mondta, korábban egy cég alkalmazottjaként, majd szakminiszterként szerzett bizonyos gyakorlatot a nemzetközi kapcsolatokban. Az alkalmasságát firtató ellenzéki képviselői kérdésekre elismerte: sokat kell még tanulnia, hogy megfelelően ellássa munkáját. Göncz Kinga elmondta, hogy a miniszterelnök külföldi példákra hivatkozott, amikor éppen rá, a diplomáciai múlttal nem rendelkező politikusra esett a választása. Nem egyszemélyes munkáról van szó, bízom a minisztériumi kollégák szakértelmében, segítségében – tette hozzá a jelölt.
Nógrádi Zoltán fideszes képviselő furcsa esetet idézett fel a meghallgatáson. Amint az ismert, Göncz Kinga férjének cége a gyanú szerint kormányzati segítséggel jutott uniós költségvetési pénzhez. A képviselő szerint ez akár a hivatali hatalommal való visszaélés vádját is felveti. A külügyminiszter-jelölt csak általánosságban válaszolt a kérdésre, de megjegyezte, hogy férje cége nem vesz majd részt a tárcáját érintő uniós pályázaton. (Sz. Z. L.)
Lamperth: Újraszabályozni a fővárost
A kijelölt önkormányzati és területfejlesztési miniszter nem csökkentené az önkormányzatok számát, ám arra nem tudott még választ adni, hogy a választások után ígért, úgynevezett reformok következtében jövőre csökken-e, vagy esetleg nő az önkormányzatok feladatellátási támogatása. Lamperth Mónika – aki már nem lenne felelős a rendőrségért – az önkormányzati bizottság meghallgatásán Budapesttel kapcsolatban kifejtette: nem vonná meg a kerületi önkormányzatok hatásköreit, továbbra is szükség van a választott helyhatóságokra, de egy önálló, fővárosról szóló törvényben újra kellene értelmezni a város és a kerületek feladatát.
Lamperth Mónika több esetben is vitába került az ellenzéki képviselőkkel, köztük Kósa Lajossal, Debrecen fideszes polgármesterével, aki annak az aggályának adott hangot, hogy a megyei önkormányzatok, tudva, hogy már csak néhány évig működhetnek, felélik vagyonukat, hiteleket vesznek fel, így a választott régiók vagyona nem lesz biztosított. A volt belügyminiszter arra sem tudott választ adni, hogy az önkormányzatok mivel pótolhatják majd a 2008-tól megszűnő iparűzési adóból befolyt bevételüket. Annyit mondott mindössze, hogy ezt a forrást valahogyan pótolni kell. A kijelölt miniszter szerint erős kistérségekre és régiókra van szükség, utóbbiak lennének a biztosítékok az uniós területfejlesztési források lehívására. Az ellenzék felhívta a figyelmet: a helyzetet bonyolítja majd, hogy a tervezett fejlesztési kabinet dönt majd mindenről, amely az uniós források elosztásával kapcsolatos. (P. G.)
Kiss: Tetten érhető felelősség
Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszterjelölt az oktatási bizottság előtt kiemelte, hogy a szakképzés területén elsősorban a szakiskolai képzésre, a szakmunkásképzésre kell nagyobb figyelmet fordítani. Pokorni Zoltán (Fidesz) közölte, hogy Kiss Péternek mint volt kancelláriaminiszternek a leköszönő kormány tagjaival együtt jelentős a felelőssége abban, hogy azt a látszatot keltette, rendben van az ország gazdasága, költségvetése. Szerinte nem kaphatnak szerepet azok, akik ebben részt vettek, ezért Kiss Péter is alkalmatlan a miniszteri szerep betöltésére. Mint mondta, kell, hogy legyen következménye egy demokráciában annak, hogy napi 4 milliárd forinttal nő az államadósság. Kiss Péter közölte, hogy az alkalmasságával kapcsolatos kérdések a kormányprogram vitája, illetve reményei szerint a következő évek munkája során „tetten érhetők” lesznek. (B. Á.)
Szilvásy: Bizalmi kapcsolat Gyurcsánnyal
Szilvásy György, aki a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter lesz, nem szeretne elsősorban politikai szereplő lenni – ezt maga a kancelláriaminiszter mondta az Országgyűlés európai ügyek bizottsága előtti meghallgatáson Firtl Mátyás (Fidesz) kérdésére. Az ellenzéki politikus Szilvásy egy korábban tett nyilatkozatával szembesítette a Gyurcsány Ferenc vagyongyarapodását is elősegítő, a miniszterelnök volt kabinetfőnökét és egykori partnerét, amelyben úgy fogalmazott: nem akar miniszter lenni, mert nem szeret avatni és protokollrendezvényekre járni. Szilvásy kifejtette: Gyurcsány Ferenc politikai helyettese Kiss Péter lesz, ő csak az igazgatási ügyekben helyettesíti a kormányfőt. Hozzátette azt is, kapcsolata bizalmi és szakmai jellegű Gyurcsány Ferenccel, üzleti kapcsolatban nem áll a miniszterelnökkel. Magyar Bálintról szólva Szilvásy beismerte: az SZDSZ-es politikust a nemzeti fejlesztési tanács elnökhelyettesi posztjára kérte fel Gyurcsány Ferenc. (P. G.)
Orbán Viktor elárulta, mit fog tenni a karácsonyi szünetben + videó















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!