Holnap indul Frankfurtba és Londonba, hogy előadásokat tartson a kormány intézkedéseiről Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. Mindkét eseményen nemzetközi bankok és befektetési cégek képviseltetik magukat. A hitelesség viszszaszerzését és a befektetők meggyőzését célzó körútra a kormányfőt Veres János pénzügyminiszter, Kóka János gazdasági miniszter, Draskovics Tibor, az államreform bizottság alelnöke, valamint Bajnai Gordon, a fejlesztési kabinet vezetője, Búzás László, az Államadósság-kezelő Központ vezérigazgató-helyettese kíséri el. A frankfurti előadásokon a távirati iroda szerint többek között az Allianz, a Dresdner Bank, a Deutsche Bank, valamint a Helaba és a Union Investment képviselteti magát.
A megszorítócsomag bejelentése óta a miniszterelnöknek nem ez az első „nyugtató” előadása az államháztartás hiányát finanszírozó befektetők felé. Kormány közeli forrásból származó információink szerint a szigorítások nyilvánosságra hozatala után Gyurcsány Ferenc kérésére Gál J. Zoltán, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára már szervezett egy zártkörű rendezvényt, amelyen a pénzintézetek elemzői mellett baloldali újságírók is részt vettek. Úgy tudjuk, az eseményen számos kritika hangzott el a megszorító csomaggal kapcsolatban, s a miniszterelnöknek a reformokkal kapcsolatban sem sikerült eloszlatni az aggályokat.
Sorsdöntő lehetett a mai nap a háború lezárása szempontjából, Salvini szerint nem szabad tovább húzni a vérontást















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!