A társaság közleménye szerint a blokk geológiai struktúrája sok tekintetben hasonló ahhoz a pakisztáni lelőhelyhez, ahol a Mol már kutatási tevékenységet folytat. A terv szerint a társaság kétéves kutatási programjának költsége 8-10 millió dollár lesz, s ha ezek után úgy döntenek, hogy érdemes próbafúrásokat kezdeni, a költségek 14-16 millió dollárra kúszhatnak. Áldott Zoltán, a Mol kutatás-termelési részlegének ügyvezető igazgatója a koncesszió kapcsán a társaság egyik alapvető stratégiai növekedési régiójának nevezte meg a Közel-Keletet. – Ebben az értelemben Ománt hídfőállásnak tekintjük, amely kiindulópontja lehet további növekedésünknek ebben a térségben – jelentette ki. Mint ismeretes, a Mol aktívan keresi a külföldi kitermelési lehetőségeket. A pakisztáni mező mellett részese egy orosz olajmező kiaknázásának, és további orosz lehetőségeket is keres – erős konkurenciaharc mellett. Az Udmurtnyeftyt megvásárlásánál például a kínai Sinopec előzte meg a Molt egy négymilliárd dolláros vételi ajánlattal. Idetartozó hír, hogy a Mol tegnap sajtóbeszélgetésen bejelentette: évi kétszázhúszezer tonna biodízel-komponens, illetve növényolaj 2008 és 2012 közötti beszerzéséről tárgyal hét lehetséges beszállítóval. A cégek közül hat magyar, ezek látják majd el a belső piacot és az importot, egy pedig szlovák, amely a pozsonyi finomítónak szállít majd.
Orbán Balázs: Két út van előttünk















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!