Oriana Fallaci parázsló szavai

Szentesi Zöldi László
2006. 06. 20. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Oriana Fallaci esete régóta elgondolkodtatásra és számvetésre készteti Európát. A hetvenöt éves, rákbeteg újságírónő néhány évvel ezelőtt alaposan meglepte híveit és ellenségeit újabb keletű véleményével, amely kétségkívül erőszakosságról és az iszlám gyűlöletéről tanúskodott. Itt és most bajosan lehetne részletesebben kifejteni Fallaci nézeteit. Az ügy azonban más szempontból is figyelemre méltó. Kontinensünkön sokan hallgatásba burkolóznak, hiszen az újságírónő évtizedek óta köztudottan baloldali, mostani pálfordulása pedig nem illeszkedik politikailag korrekt világukba. Valamennyi védelem azonban így is jár neki, a jelek szerint a baloldali kritika még akkor is szalonképes, ha az illető valóban elragadtatja magát. Jól példázza mindezt a Magyar Távirati Iroda tudósítása, amely Oriana Fallaci napokban megkezdődött bergamói peréről számol be. Szerintük az újságírónő azért áll bíróság elé, mert „a könyvben úgy vélekedett, hogy az iszlám agresszív és terjeszkedő vallás. »Az egyetlen művészet, amelyben Allah fiai valaha kitűntek, a megszállás, a hódítás és a leigázás művészete« – írta többek között”.
Szerencsére a nyugati lapok pontosan hírt adnak mindenről. Valójában egészen más miatt perelték be Fallacit az olaszországi mozlimok. Nem pusztán arról írt, hogy az iszlám agresszív és terjeszkedik, ennél sokkal súlyosabb dolgokat állított Az értelem ereje című könyvében. A Guardian szerint tizennyolc gyalázkodó kijelentést tett, többek között „soha meg nem tisztuló tóhoz” hasonlította Mohamed hitét. Leírta azt is, hogy Allah fiai hosszú évek óta azt dédelgetik magukban, hogy levegőbe repítik Giotto tornyait, a pisai ferde tornyot, a Szent Péter-bazilika kupoláit, az Eiffel-tornyot, a Westminster-apátságot, a kölni dómot. Nyomtatásban megjelent tőle az is, hogy a mozlimok úgy szaporodnak, mint a patkányok. A legsúlyosabb azonban még hátravan. Három hete azt nyilatkozta a New Yorker magazinnak, hogy az olaszországi Siena mellett épülő mecsetet fel kellene robbantani. „Nem akarok huszonnégy méteres minaretet látni Giotto földjén, miközben az ő országukban nem viselhetek keresztet, nem tarthatok Bibliát” – fogalmazott.
Teljességgel érthető, hogy Oriana Fallaci a folyamatos támadások hatására némiképp elvetette a sulykot. Kapott elég pofont, persze ne feledjük: ő ütött először. Csakhogy minden igazsága egy csapásra füstté válik, ha arra buzdítja olvasóit, hogy küldjenek a pokolra mindenkit, aki neki nem tetszik. Barangó logikája elevenedett meg, hasonló kiszólásaival Fallaci sztár is lehetne a Tilos Rádió műsoraiban.
Európa kétségkívül több sebből vérzik, de a bajok a kontinensen belül, nem pedig a könnyebb életet remélő bevándorlók vallásos meggyőződésében keresendők. A kontinens migrációs gondjait-bajait nem elsősorban egy ezerötszáz éves világvallás, hanem a háború utáni, korlátozásokat nem ismerő, felelőtlen liberális bevándorláspolitika idézte elő. Talán inkább a nyugat-európai politikai elit ellen kellett volna vádiratot szerkesztenie, de robbantásokat, gyilkossági felhívásokat akkor sem elegáns közzétenni. Az ember valahogy nem tud szabadulni a gondolattól, hogy mindez csak afféle értelmiségi hencegés, a szellem embereinél oly gyakori érzelmi csapongás. Ha azonban elszabadul az erőszak, a teoretikusokat rendszerint nem látjuk az első sorokban. Elméleti értelemben, szóban és írásban egyszerű dolog robbantgatni, csak éppen a lőporfüstöt nem állhatja finnyás orruk.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.