Ötre emelkedett a halálos áldozatok száma a romániai Constanta kikötőjében, ahol – mint megírtuk – csütörtökön öszszeütközött két úszódaru. Az egyik szerkezet ráborult egy vontatóhajóra, amely a hatalmas súly alatt elsüllyedt. Egy ember eltűnt. Valentin Serbanescu, a román hajózási hatóság vezetőhelyettese az Evenimentul Zileinek elmondta: a tragédiát az okozta, hogy az úszódaru a part felé sodródott, nekicsapódott egy másiknak, majd rázuhant a vontatóhajóra és egy vasérccel teli vasúti szerelvényre. A szerkezetet javító munkások közül hármat agyonnyomott a fémtorony, öt társuk az utolsó pillanatban vetette a vízbe magát. Két tengerész az elsüllyedt vontatóhajón vesztette életét, három másik a vízbe ugorva menekült meg. A túlélők közül hárman töréseket szenvedtek. A baleset után elsüllyedt hajó tankja megrepedt, és körülbelül egy tonna üzemanyag folyt ki belőle, a tűzoltók úszó akadályokkal vették elejét az olajfolt terjedésének.

Vége van! Nem kicsit, nagyon! – Gyurcsány Ferenc tündöklése és bukása