Rettegés és felháborodás lett úrrá Belgiumon tegnap, amikor kiderült: a liege-i kávéház teraszáról június 10-én eltűnt féltestvéreket, a hétéves Stacy Lemmenst és a tízéves Nathalie Mahyt megfojtották, egyiküket meg is erőszakolták. A gyerekek holttestét a kávézótól kétszáz méterre, egy csatornában találták meg szerdán.
Az ország még fel sem ocsúdott a jelenleg életfogytig tartó börtönbüntetését töltő Marc Dutroux által elkövetett szörnyűségek sokkhatásából, a szülők máris újabb pedofil gyilkostól tartanak. A mostani eset kísértetiesen emlékeztet az előbbiekhez: Dutroux két, hasonló korú áldozatát szintén Liege-ből rabolta el.
A hatóságok ezúttal kínosan vigyáztak arra, hogy ne vétsenek olyan szarvashibákat, mint amilyeneket a korábbi ügy nyomozásakor. Ezek akkoriban megrendítették a belga rendőrséget és az igazságszolgáltatást.
A De Telegraaf holland lap honlapjára szerdán felkerült egy térkép, amelyet valaki névtelenül juttatott el a szerkesztőségbe. Az ismeretlen bejelölte azt a helyet, ahol állítása szerint a kislányokat megtalálják.
A gyerekek holttestére onnan alig két kilométerre bukkantak rá. A nyomozók tegnap újra kihallgatták az ügy eddigi egyetlen gyanúsítottját, a 38 éves Abdellah Ait Oud-ot, akit a kislányok eltűnésének harmadnapján tartóztattak le.
Liege-be, Stacy és Nathalie egykori iskoláiba tegnap pszichológusok érkeztek, hogy társaiknak segítsenek feldolgozni a traumát, a belga parlamentben egyperces csenddel adóztak a kislányok emlékének, Verhofstadt kormányfő, a királyi pár és Fülöp herceg együttérzésükről biztosította a szülőket.
Épül a Keleti pályaudvar első akadálymentes peronja















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!