Például a csehek

Pataky István
2006. 06. 06. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csehországban a jobboldali Polgári Demokrata Párt (ODS) megnyerte a választásokat, s bár a parlamenti erőviszonyok jelen állás szerint a patthelyzet irányába mutatnak, alig kétséges, hogy az ODS elnöke kap kormányfői megbízást. Érdemes e megméretést magyar „szemüveggel” is megvizsgálni. Ehhez persze első lépésben az alapinformáció megszerzése szükséges, márpedig ha valaki a Magyar Távirati Iroda tudósítására szorítkozott június harmadikán, akkor a hír címében csupán arról értesülhetett, hogy ellenzéki párt győzött Csehországban. Az ODS politikai irányvonala csak valahol a második bekezdésben derül ki, s meglepetésként a tudósító a jobboldali liberális jelzőt alkalmazza, holott ilyen minősítéssel a cseh sajtó igen ritkán emlegeti Mirek Topolánek pártját, amely egyébként régi tagja a jobboldali, konzervatív formációkat tömörítő Európai Néppártnak (EPP). Euroszkepticizmusa miatt az elemzők inkább az EPP radikális pártjai közé sorolják az ODS-t, ehhez képest a liberális kitétel igencsak merész kísérlet a megtévesztésre.

Szóval, magyar szemüvegen keresztül vizsgálgatva a cseh választásokat, érdemes figyelni arra, hogy Jirí Paroubek miniszterelnök az urnák zárása után néhány órával sajtótájékoztatón jelentette be: a kormányzó Cseh Szociáldemokrata Párt megvizsgálja, jogi úton megkérdőjelezheti-e a hét végi képviselőházi választás eredményét. A kormányfő szerint a Polgári Demokratikus Párt törvényt sértett, amikor a választás előtt négy nappal – amikor már nem volt lehetőség a reagálásra – bizonyítékok nélkül az alvilággal való együttműködéssel vádolt meg szociáldemokrata politikusokat. A baloldali Paroubek érzelmektől fűtött nyilatkozatában a voksolást az 1948. évi csehszlovákiai kommunista puccshoz hasonlította. Csehországban, de máshol sem – említsük itt például a szavazatok részbeni újraszámlálásáig is eljutott Olaszországot vagy az Egyesült Államokat – dől össze a világ, ha egy politikus felveti az esetleges választási viszszásságokat. S ha már itt tartunk, Václav Klaus cseh államfő példátlannak és elfogadhatatlannak minősítette Jirí Paroubeknek a megméretés tisztaságát kétségbe vonó nyilatkozatát. A köztársasági elnök nem először foglalt egyértelműen állást az egyik párt mellett. Klaus a választási kampányban több alkalommal is nyíltan szurkolt egykori pártjának, az ODS-nek. Emlékeztetőül: a cseh alkotmány a magyarnál semmivel sem ad szélesebb jogosítványokat az államfőnek. A jobboldal győzelme érdekében Václav Klaus fontosnak tartotta a polgári demokraták melletti síkraszállást, s lám, a végeredmény őt igazolta. Ha egy pillantást vetünk a cseh jobboldalra, akkor ott találjuk az ODS oldalán a kereszténydemokratákat, akik ezúttal hét százalék fölött teljesítettek, de idesorolható az utóbbi időszakban folyamatosan erősödő – és Václav Havel volt elnök támogatását is élvező – Zöldek Pártja is. Azaz tagolt és ideológiailag széles szavazóbázist megszólítani tudó táborról van szó. Mindehhez tartozik a többnyire külföldi tulajdonosi háttérrel rendelkező, mégis politikailag kiegyenlített sajtó, amely a pártok, politikusok tetteinek függvényében emel fel vagy sújt le, nem pedig szolgalelkű öncenzúrával igyekszik magyarázni a megmagyarázhatatlant.

Csehországban nincs vita hazafias kérdésekben. Magyarországról nézve ez olykor bántó, hisz Eduard Benes történelmi szerepéről sem vitatkoznak. Elismert államférfi, és kész. Ettől még német és magyar egyaránt Prágában szeret a leginkább sörözni.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.