A központi ünnepséget Poznan központjában, az Adam Mickiewicz téren rendezték, ahol az 1956-os felkelés emlékműve áll. Az elnökök beszédeinek közös üzenete volt, hogy a poznani felkelés áldozata nem volt hiábavaló; a kommunista rendszer Poznanban, majd Budapesten olyan halálos sebet kapott, amelyből nem tudott többé kigyógyulni.
Lech Kaczynski lengyel elnök arra helyezte a hangsúlyt, hogy Poznan nélkül nem lett volna Szolidaritás sem. Horst Köhler német államfő megemlítette, hogy néhány nappal ezelőtt ünnepelték az 1953-as berlini felkelés évfordulóját, amely az első kommunistaellenes megmozdulás volt a keleti tömbben. Ivan Gasparovic szlovák elnök szerint Poznan arra tanított meg, nem szabad félni attól, hogy harcoljunk a szabadságért, míg Václav Klaus cseh államfő azt mondta, Poznan arra is jó példa, hová vezet, ha egy térséget egy központból irányítanak. Sólyom László a sajtó képviselőinek elmondta, Lech Kaczynski október 23-án Budapestre látogat, hogy részt vegyen az 1956-os forradalom 50. évfordulója alkalmából rendezendő ünnepségeken. A lengyel államfő arra kérte magyar kollégáját, hogy intézményesítsék a lengyel–magyar barátság napját, március 24-ét, amit Sólyom László megígért.
Az 1956-os események évfordulójának alkalmából a lengyel és a magyar néppárti delegáció közben közös megemlékezést tartott az Európai Parlamentben.
Kanadai határozat 1956-ról. Határozatban fejezte ki tiszteletét Kanada képviselőháza az 1956-os magyar forradalom ötvenedik évfordulója alkalmából. A június 21-én egyhangú szavazással elfogadott határozatot Andrew Telegdi magyar származású kanadai képviselő kezdeményezte. A forradalmat méltatva a határozat kifejezi együttérzését az áldozatokért. (MN)
Orbán Balázs: Két út van előttünk















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!