Gyurcsány Ferenc a külügyi tárca vezetőjének megjelölésével meglepetést okozott: a volt köztársasági elnök lánya mindenfajta diplomáciai előélet nélkül ülhet bársonyszékbe. Göncz Kinga külpolitikájának szakmai megalapozottságot sajtóhírek szerint egy másik nő, a minisztérium jelenlegi közigazgatási államtitkára, Fekszi Márta adhat.
A kormányban még Lamperth Mónika képviseli a gyengébbik nemet, ő a kormányfő szerint az államreform „egyik legizgalmasabb” részéért (önkormányzatok és területfejlesztés) lehet felelős, amihez „bölcsességre és rafinériára” is szüksége lehet.
A miniszterelnök az „új reformkor” eljövetelét olyan, a pártállami időkben a KISZ-ben és az MSZMP-ben edződött szaktekintélyek munkájától várja, mint Szilvásy György, Kiss Péter, Veres János, Gráf József, Persányi Miklós vagy Szekeres Imre. A minisztereknek egyébként alá kellett írniuk egy úgynevezett felelősségi nyilatkozatot is, amelyben rögzítették, ki milyen módon vesz majd részt az „ország- és államreformban”.
A kabinet az Országgyűlés delegációs termében mutatta meg magát, ahol megjelent az államreform-bizottság reformtitkárságának és a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnek a leendő vezetője: Draskovics Tibor, illetve Bajnai Gordon, aki a Wallis-csoportot, majd a Budapest Airportot irányította. „A reformok kormánya a reformok embereivel, a sikeres és erős Magyarországért. Mi így, tizenöten” – zárta a sajtótájékoztatót Gyurcsány Ferenc, aki szerint június 9-én alakulhat meg kormánya.
A Fidesz szerint a Gyurcsány Ferenc által kialakított kormánystruktúra az alkotmányosság kereteit feszegeti, egy elnöki rendszerre kezd hasonlítani. Répássy Róbert úgy látja, a miniszteri posztok formálissá váltak, a tényleges döntések olyan szervezetekben történnek majd, amelyek nem tartoznak a parlament ellenőrzése alá.
Részletek a 2–3., vezércikk a 7. oldalon
Sorsdöntő lehetett a mai nap a háború lezárása szempontjából, Salvini szerint nem szabad tovább húzni a vérontást















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!