Remények és valóság

A reményeket és a haladást hangsúlyozó, illetve a mindennapi realitásokra és méltánytalanságokra emlékeztető táborra szakadt az a fórum, melyet a budapesti amerikai követség támogatásával szervezett tegnap a Külügyminisztérium a vízumkötelezettség helyzete, esetleges eltörlése kapcsán.

2006. 06. 06. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Magyar–amerikai vízumkapcsolatok – célok és lehetőségek címmel rendezett tegnap nyilvános fórumot az új vezetője eskütételére váró Külügyminisztérium, melyről a szónokok egymást illető gesztusai alapján kiderült, hogy kezdeményezésében fontos szerepet játszottak az amerikai képviselet kommunikációs szervei. George Herbert Walker nagykövet – aki szerint az amerikai képviselőház aligha szavazza meg azt a javaslatot, miszerint érdemei alapján Lengyelországgal kivételezzenek a kérdésben – a nyilvánosság előtt először számolt be arról a friss statisztikáról, miszerint az amerikai vízumot kérelmező magyar állampolgárok immár több mint nyolcvanöt százaléka jár sikerrel. Bár 2003 óta a haladás mintegy tízszázalékos, az érvényben lévő amerikai törvények szerint egy ország csak akkor csatlakozhat a vízummentességi programhoz, ha kérelmező állampolgárainak mindössze három százalékát utasítják el – márpedig ettől Magyarország a maga 15 százalékával még nagyon messze van.
Hogy mennyire, azt a jelenlevők közül egyedül Takács László, a külügy konzuli főosztályának vezetője merte megjósolni, aki úgy fogalmazott, hogy „középtávon”, illetve „több év” múlva teljesülhetnek a kritériumok. Ugyanő figyelmeztetett arra, hogy a Bush elnök által 2005-ben bejelentett „útiterv” a nevével ellentétben nem „egzakt menetrend”, hanem egyfajta intézkedési keret.
Philip Skotte amerikai főkonzul felszólalásában hangsúlyozta: nem hinné, hogy az „útiterv csak látszatintézkedés lenne”, és ezt nem csak a javuló mutatók támasztják alá. Ha esik az eső, az interjúra szabadban várakozók már esernyőt is kapnak – mondta. Kérdésünkre Skotte kijelentette, hogy „nem mesterségesen csökkentjük az elutasítottak számát”, s a javulást inkább azzal magyarázta, hogy Magyarországon „jobb a gazdasági helyzet” és az életszínvonal, a jelentkezők vizsgálatánál így egyre kevesebb illegális bevándorlási kockázat észlelhető.
A hivatalnokok optimista, ám konkrét céldátumot nélkülöző hozzászólását követően Molnár Gabriella, a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének elnöke oszlatta szét a illúziókat. Mint mondta, az utasok személyiségi jogaik megsértésének tartják, hogy kereseti kimutatást, tulajdonlapot kérnek tőlük. Sokan már az adminisztráció miatt is elrettennek utazási terveiktől, noha idehaza is egyre szélesebb az a réteg, amelyik szívesen utazna Amerikába, ráadásul szilárd egzisztenciával rendelkező középkorúakról van szó, akik aligha jelentenek bevándorlási kockázatot. A gyakorlati szakember – utazási irodák képviselőjével együtt – úgy fogalmazott: napjainkban a turizmus a „béke iparága”, melynek nem lenne szabad gátat vetni.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.