A választásra a korábbi gyakorlattól eltérően egyetlen napon kerül sor, vagyis a szavazók este tíz óráig adhatják le voksukat. Érdekessége az idei választásoknak az is, hogy a módosított választójogi törvény értelmében nincs kampánycsend az országban, vagyis a pártok még a nap folyamán is népszerűsíthetik programjaikat, győzködhetik a polgárokat, hogy menjenek el szavazni.
Ez utóbbira szükség is lesz, mert a tegnap nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatási eredmények szerint továbbra is igen csekély a polgárok körében a választási kedv. A legtöbb szakértő szerint a szavazásra jogosult polgároknak legfeljebb a fele járul majd az urnákhoz. De a pártok programjainak a népszerűsítésére is szükség lesz, merthogy a „szavazáson biztosan részt vevő” polgároknak a harminc százaléka még mindig nem tudta megmondani, kire adja le vasárnap a szavazatát.
A legutolsó felmérések azonban arra engednek következtetni, a kampány zárószakaszában gyöngült a korábban magabiztos győzelemre esélyes Smer-Szociáldemokrácia támogatottsága, három kutatóintézet is harminc százalék alatti támogatottságot mért Robert Ficóéknak, holott korábban 33-35 százalékos eredményt jósoltak nekik. Tovább erősödött viszont Mikulás Dzurinda pártja, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió, amelynek már 13 százalékot jósolnak, vagyis öt százalékkal többet, mint a kampány megkezdésekor.
A Magyar Koalíció Pártja eredménye a felmérések szerint jó lehet, hiszen minden közvélemény-kutató tíz százalék feletti támogatottságot mért Bugár Béláéknak. Ezen aligha változtat az a tény, hogy a kampány zárószakaszában több támadás is érte az MKP-t, Jan Slota nemzeti párti elnökön kívül a Meciar vezette Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom is feljelentette a magyar pártot, azt állítva, hogy az MKP óriásplakátjai sértik a szlovák államnyelvről szóló törvényt, merthogy a jelszavak magyarul nagyobb betűvel szerepelnek a plakátokon, mint szlovákul. A feljelentés kapcsán a kulturális minisztérium arra akarta kényszeríteni az MKP-t, hogy írásban kötelezze magát az államnyelvtörvény betartására, amit a magyar politikusok visszautasítottak, s az egész kezdeményezést a magyarellenes politikai megnyilvánulások egyikének minősítették.
A szlovák központi statisztikai hivatal a választások előzetes eredményeit vasárnap délelőtt ismerteti, a hivatalos végeredmény bejelentését pedig vasárnap a kora esti órákra ígéri.
Ausztráliába látogat az izraeli elnök a terrortámadás után















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!