Röviden

MTI
2006. 06. 15. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Keveset ér a fizetésünk
Az Eurostat, az uniós statisztikai hivatalnak a tavalyi évi vásárlóerő-paritásra vonatkozó első becslései szerint Luxemburgban az egy főre jutó bruttó nemzeti termék 2005-ben több mint kétszerese volt az uniós átlagnak, míg Dániában, Hollandiában, Ausztriában és Belgiumban húsz százalékkal lépte túl az átlagot. Ciprus, Görögország és Szlovénia húsz százalékkal az átlag alatt teljesített, míg Csehországban, Portugáliában és Máltában a vásárlóerő-paritás harminc százalékkal maradt el az átlagtól. Magyarország, illetőleg a hazánkat már csaknem beérő Észtország esetében az egy főre jutó GDP vásárlóerő- egyenértéken mérve mintegy negyven százalékkal maradt el az uniós átlagtól. (L. I.)

Számottevő kárt okoz az illegális cigaretta
Az unió által elvárt jövedékiadóemelések miatt jelentősen nőtt a cigaretta ára hazánkban, aminek hatására drasztikusan emelkedett az illegálisan forgalmazott dohánytermékek aránya – hívta fel a figyelmet Glattfelder Béla néppárti képviselő az Európai Parlament plenáris ülésén. A csempészáru miatt az állam évente 60-70 milliárd forint bevételtől esik el. A képviselő javasolta, hogy közelgő csatlakozására való tekintettel Románia haladéktalanul zárja be határ menti vámmentes üzleteit. (D. Z.)

Kvótát venne a Magyar Cukor Rt.
Az európai uniós cukorrendtartás keretében Magyarország számára felajánlott tízezer tonna feldolgozási pluszcukorkvóta egészét is megvásárolná a Magyar Cukor Rt. Az EU tavaly decemberben döntött arról, hogy az ország számára a korábban meghatározott évi 401 ezer tonnás termelési jogosultság felett további évi 10 ezer tonnás kvótát ajánl fel az ősztől számított ez évi cukorgazdasági évtől. (N. O.)

Bővült az ipar
Az ipari termelés az előző év azonos időszakához viszonyítva 2006 áprilisában 1,8 százalékkal, munkanaphatástól megtisztítva 6,8 százalékkal nőtt – közölte a KSH. Az előző hónaphoz képest a szezonálisan és munkanaptényezővel is kiigazított ipari termelési index áprilisban 0,4 százalékkal csökkent. (MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.