Szili felhatalmazása
Szili Katalin házelnök tegnap közölte: a házbizottságban egyetértés volt arról, hogy megkezdje a médiatestületek kiegészítésére vonatkozó eljárást. Erre azért van szükség, hogy a KDNP-frakció jelöltje is helyet kaphasson az elnökségekben. Szili Katalin elmondta: a Magyar Televízió esetében politikai egyeztetés lesz, amit a jövő héten a frakciók folytatnak le. Hozzátette: az MDF jelezte, hogy tárgyal kurátoraival. A Magyar Televízió Közalapítvány nyolctagú kuratóriumi elnökségében az ellenzéki oldal négy helyét jelenleg négy MDF-es kurátor tölti be. (MTI)
SZDSZ-es támadás Tarlós István ellen
Az SZDSZ ifjúsági szervezete, az Új Generáció szerint a Fidesz főpolgármester-jelöltjének „homofób nyilatkozatai” és meghirdetett „erőszakos »rendcsinálás« programja” nem olyan politika, amely alkalmassá tenné Tarlós Istvánt egy európai nagyváros vezetésére. A Fidelitas úgy látja: a fővárost eddig irányító politikusok félni kezdtek, hogy a budapesti emberek a város élére olyan független vezetőt választanak, aki rendbe teszi a főváros ügyeit. (MTI)
MDF-es feltételek
Az MDF csak módosító javaslatai elfogadása esetén tudja támogatni a kormány párt- és kampányfinanszírozásról szóló törvényjavaslatát – közölte Herényi Károly frakcióvezető csütörtökön, Budapesten. Az MDF azt javasolja, hogy ne töröljék el a kampányban felhasználható összeg felső határát. Az MDF ezt az összeget pártonként az eddigi 386 millió forint helyett 772 millió forintban határozná meg. (MTI)
Épül a Keleti pályaudvar első akadálymentes peronja















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!