Röviden

MTI
2006. 06. 28. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Újabb vád Adrian Nastase ellen
Bukarest. Javak illetéktelen elfogadása alapos gyanúja miatt bűnvádi eljárást indított a bukaresti korrupcióellenes ügyosztály Adrian Nastase román exkormányfő ellen. A nyomozó hatóság tegnapi közleménye szerint a szociáldemokrata politikus a 2004-es választási kampány idején 650 ezer euró értékben kapott szponzorálást két kereskedelmi társaságtól. Nastase ellen különben két másik korrupciós ügyben is vizsgálatot folytat az ügyészség. (R. Sz.)

Rice Afganisztánban
Kabul. Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter tegnap Kabulban kijelentette, hogy az afganisztáni intézmények napról napra erősebbé válnak, s bízik az ország demokratikus jövőjében. Mint mondta, az Egyesült Államok nem hátrál meg, s legyőzi „könyörtelen, elszánt ellenségeit”. (MTI)

Hajócsata Srí Lankán
Colombo. Tamil lázadók megtámadták tegnap a Srí Lanka-i kormány haditengerészetének két hajóját a dél-ázsiai szigetország északnyugati partjai közelében, s a kibontakozó tengeri összecsapásban tizenkét lázadó és öt tengerész életét vesztette. Ebben a hónapban már korábban is lezajlott egy kisebb tengeri csata a colombói kormány haditengerészete és a tamil tigrisek hajói között. Abban az összecsapásban több mint ötven ember vesztette életét. Kisebb-nagyobb megszakításokkal 1983 óta dúl Srí Lankán a polgárháború. (MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.