Röviden

MTI
2006. 06. 22. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elbocsátások a PM-nél
Jövő héten 550 dolgozójából 127-nek mond fel a Pénzügyminisztérium (PM); a leépítés a tárca valamennyi osztályát érinti – értesült lapunk pénzügyminisztériumi forrásból. Információink szerint az elbocsátásokat a tárca vezetéséből álló ötfős testület koordinálja, s a felmondásokat a jövő héttől folyamatosan postázzák az érintetteknek. Kőszegi Márk, a PM sajtóosztályának helyettes vezetője lapunk érdeklődésére megerősítette az elbocsátások tényét, a létszámleépítés pontos mértékét azonban nem közölte. (Sz. E.)

Gyorsító sávban a sztrádakötvény
Aláírásra kész az állam és az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. közötti szolgáltatási szerződés – jelentette be Ábrahám Gergely, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium szóvivője. Az aláírás pontos ideje nem ismert. A 75 évre szóló megállapodás a feltétele annak, hogy startoljon az eredetileg tavaly novemberre tervezett, de azóta többször halasztott 1,18 milliárd euró összegű kötvénykibocsátás. Az ÁAK Zrt. májusban bejelentett tőzsdére vitelének előkészületei is megkezdődtek: a parlamentnek benyújtották a privatizációs törvény módosítási javaslatát. (M. N.)

Egyre több a mobilbankügyfél
Tavaly a negyedik negyedév végén több mint egymillió lakossági és 93 ezer vállalati ügyfél rendelkezett mobilbanki szolgáltatások igénybevételére vonatkozó szerződéssel: egy év alatt a lakossági ügyfelek száma 56 százalékkal, a vállalatiaké száma 43 százalékkal nőtt – közölte a GKI Gazdaságkutató Rt. A felmérés szerint 2005 végén 65 ezer webkártya, kizárólag internetes fizetésre alkalmas eszközt használtak. (MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.