A három hónapos diszkontkincstárjegy tegnapi aukcióján 6,04 százalékos átlaghozam alakult ki a nemzetközi értékpapír-piaci szövetség (ISMA) ajánlása alapján számítva, ez egy bázisponttal alacsonyabb a pénteki másodpiaci referenciahozamnál, s megegyezik az egy héttel korábbi aukció átlaghozamával. (MTI–Eco)
A bécsi tőzsdén jegyzett Immofinanz-Gruppe leányvállalata, az Immoeast Immobilien Anlagen AG. kooperációs megállapodást kötött az ukrán Alcalor ingatlanfejlesztő társasággal. Közösen dolgoznak majd egy ukrajnai portfólió kialakításán, s elsősorban logisztikai beruházásokat hajtanak végre. (MTI–Eco)
Magyarország egyik meghatározó internetes brókercége, a Fio pénzügyi csoport a tavalyi évben az amerikai tőkepiacokon 285 millió dollárnyi, a német piacon pedig 29 millió eurónyi ügyletet hajtott végre – közölte a társaság magyarországi igazgatója. (K. T. L.)
A japán Bridgestone 300 millió eurós beruházással abroncsgyárat létesít Lengyelországban is: radiálabroncsokat gyártanak majd teherjárművek és buszok számára. Lengyel lapok értesülése szerint a gyárban három éven belül kezdődhet a termelés. (MTI–Eco)
Az orosz állami Rosznyeft olajipari konszern júliusban tőzsdére viszi részvényeit. A kibocsátandó rész értéke több mint 10 milliárd euró lesz a várhatóan legnagyobb eddigi orosz privatizációban. Az elsődleges jegyzés előreláthatóan július közepén kezdődik. (MTI–Eco)
Az OTP Bank leányvállalata, az OTP Ingatlan Rt. több horvátországi területen is vizsgálja a fejlesztési lehetőségeket, ezen belül elsősorban Brac szigetén és Split környékén – írja a Napi Gazdaság. A projekt keretében tengerparti apartmanházakat épít majd az OTP. (MTI–Eco)
Az euróövezeti szolgáltatások Reuters kezelte beszerzőmenedzser-mutatója májusról 58,7 pont – 2000 szeptembere óta a legmagasabb –, az előző hasonló rekord, az áprilisi 58,3 pont után. A német mutató májusról 56,7 pont, a francia 60,6 pont az áprilisi 59,4 pont után, míg az olasz 61,8 pont, ez áprilisban 59,6 pont volt. (MTI–Eco)

Ezt mondta Orbán Viktor Gyurcsány lemondásáról és válásáról