Röviden

MTI
2006. 06. 20. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

'56-os munkacsoport az MSZP-ben
A forradalom szellemiségét, értékeit kell megőriznie az ’56-os munkacsoportnak – közölte Mécs Imre, az MSZP képviselője tegnap a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában. A munkacsoport vezetője, Donáth László szocialista képviselő kifejtette: céljuk, hogy az ’56-os szervezetek megbékéljenek egymással, továbbá az egykori forradalmárok ne a többieket kirekesztve emlékezzenek az ötven évvel ezelőtti eseményekre. (MTI)

Alkotmányos a praxistörvény
Az Alkotmánybíróság (AB) határozata szerint nem alkotmányellenes a praxistörvény és az annak végrehajtásáról szóló kormányrendelet, a testület ugyanakkor megsemmisítette a háziorvosi tevékenységgel kapcsolatos kormányrendelet néhány rendelkezését – közölte az AB sajtófőnöke. Utóbbi passzusok Sereg András közlése szerint a háziorvosi működési jog megszerzésére és visszavonására, valamint a tevékenységhez szükséges ingó-ingatlan vagyon és működtetési jog megszerzésének hitelfeltételeire vonatkoznak. (MTI)

Kétharmados leépítés Gyulán
A gyulai székhelyű Körös-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőségnél a dolgozók kétharmadának szűnik meg az állása; így a jelenlegi 84 fő helyett csak 19-en maradnak állományban. Erre a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium utasítása alapján kerül sor. A csökkentett létszámú hivatal a jövőben a szegedi felügyelőség alegységeként működik majd. (B. B.)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.