Röviden

MTI
2006. 06. 20. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elfelejtett határon túli magyarok?
Budapest. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szemmel láthatóan nem számít a határon túli magyarokra kormányzása során, ezt mutatja a Határon Túli Magyarok Hivatalának megszüntetése is – mondta Németh Zsolt (Fidesz) egy tegnapi sajtótájékoztatón. (MTI)

Erdélyi nyílt levél
Kolozsvár. Az erdélyi magyar civil szféra megmaradása egyenlő az erdélyi magyar közösség megmaradásával – többek között ezt az érvet is hangoztatja a Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetségének igazgatótanácsa egy nyílt levélben, amelyet a magyarországi politikai vezetőknek címzett. A Krónika napilap szerint a levélben a szövetség arra kéri a megszólítottakat, ne csökkentsék a határon túli magyar közösségeknek szánt költségvetési támogatásokat. (P. I.)

Phenjan kísérletezne
Tokió. Észak-Korea nem érzi kötelezőnek magára nézve azokat a korábbi ígéreteit és azokat a megállapodásokat, amelyek szerint tartózkodnia kellene a rakétakísérletektől – idézte tegnap a japán tömegtájékoztatás a phenjani külügyminisztérium egy névtelenül nyilatkozó tisztségviselőjét. „Lépéseinket nem béklyózhatja sem a phenjani nyilatkozat, sem a hatoldalú tárgyalásokon elfogadott múlt szeptemberi közös nyilatkozat, sem egyéb nyilatkozat” – mondta a névtelenül nyilatkozó phenjani illetékes japán újságíróknak. (MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.