Bokrosék írják a megszorításokat
Surányi György, a CIB Bankcsoport elnöke, Vértes András, a GKI Gazdaságkutató Rt. elnöke és Bokros Lajos, a Közép-európai Egyetem tanára működik közre az idei évre érvényes megszorító csomag kidolgozásában – értesült a Magyar Nemzet. Információink szerint a közgazdászok munkájára Gyurcsány Ferenc nemcsak az idei intézkedéseknél, hanem a középtávú reformok kidolgozásánál is igényt tart. (Sz. E.)
Jön a kamatadó
Húszszázalékos kamatadót vezetne be a kormány január elsejétől, vagy még ennél is hamarabb. A kabinet korábban csak fokozatosan adóztatta volna meg a betétek kamatát, s az államháztartás rossz állapota miatt döntöttek az új adónem egy lépcsőben történő bevezetéséről. (Hír TV)
Az áfa csökkent, mégis maradt az ár
A fogyasztók többsége keveset érzékelt az áfacsökkentésből – derül ki az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE) árfigyelésének tapasztalatait összegző tanulmányból. Január elsején a 25 százalékos felső kulcs 20 százalékra mérséklődött, ami elvileg négyszázalékos árcsökkentést jelent. A nagy értékű fogyasztási cikkek esetében ez be is következett, azok a társadalmi csoportok viszont, melyek jövedelmük túlnyomó többségét élelmiszerre és közszolgáltatásra kénytelenek fordítani, keveset éreztek meg az adócsökkentésből. (MTI)
Sorsdöntő lehetett a mai nap a háború lezárása szempontjából, Salvini szerint nem szabad tovább húzni a vérontást















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!